
Allis Helleland, a koppenhágai Nemzeti Galéria igazgatója szerdán örömtől ragyogva jelentette be: nemzetközi szakértők megállapították, hogy a múzeum által eddig a Rembrandt szignó kétes mivolta miatt ki nem állított tíz, éveken át raktárban őrzött kép közül kettő igazi.
Eddig azt feltételezték, hogy valószínűleg mind a tízet a mester tanítványai festették. „Csodálatos nap ez a Nemzeti Galéria számára. Nagyon boldogok vagyunk, mert megoldódott a rejtély" - lelkendezett az igazgató.
Az öt szakértő a legkorszerűbb eszközöket bevetve vizsgálódott, és konklúziójuk az volt, hogy „A keresztes vitéz" és az „Öregember profilban" című képek eredetiek, Rembrandt ecsetje alól kerültek ki.
A képek valaha mind a múzeum falán voltak láthatók, de 1946-ban, illetve 1982-ben - két részletben - visszavonták őket, mert egyes művészettörténészek szerint a rajtuk megfigyelhető ecsetkezelés nem olyan finom, mint a mesteré.
A tíz visszavont képből most kettőt felmentettek a vád alól azok a szakértők, akik a február 4-én megnyíló, eleve a képek hitelessége körüli vitára alapozott új kiállítást készítik elő.
A flamand mester születésének 400. évfordulója alkalmából szervezett kiállítás kérdőjeles címe is erre utal: „Rembrandt? A mester és műhelye".
A most rehabilitált festményeken kívül Dániában csak még egy Rembrandt-kép található, egy női képmás, amely egy Koppenhágától északra fekvő kisváros múzeumának féltett kincse. A képet 1999 januárjában ellopták a múzeumból, de még abban az évben, augusztusban előkerült - sértetlenül.
A két ismét hiteles koppenhágai Rembrandt-kép az európai közönség számára mintegy ellensúlyozhatja, hogy a hónap elején kiderült: a mesternek tulajdonított két másik olajfestmény, amelyet huszonöt éven át nézegetett a közönség egy portugál múzeumban a flamand mester műveként, nem lehet az ő alkotása. Alkotójuk ugyanis olyan színezőanyagot is használt, amely a XIX. század előtt nem létezett.
A két olajfestményt 1944-ben egy diplomata ajándékozta a múzeumnak. A képeket csak 1973-ban állították ki, s bár felmerült a gyanú, hogy hamisítványok, a múzeumnak korábban nem volt elég pénze arra, hogy szakértőkkel megvizsgáltassa a festményeket.
(MTI-Panoráma)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |