Tartós letétben a Golgota
Dátum: 2006. január 23., hétfő, 16:30
Munkácsy Mihály Golgota című híres festménye 2016-ig tartós letétben a debreceni Déri Múzeumban marad - erről írt alá megállapodást vasárnap, a Magyar Kultúra Napján Pákh Imre, a festmény Amerikában élő tulajdonosa, Juhászné Lévai Katalin, a múzeumot fenntartó Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke és V. Szathmári Ibolya, a Déri Múzeum igazgatója Debrecenben.

Két évvel ezelőtt ugyancsak a Magyar Kultúra Napján állapodtak meg arról, hogy 2007-ig lesz Debrecenben látható a Golgota, ezt a megállapodást módosította most az újabb tízéves letéti szerződés.

Pákh Imre, a festmény tulajdonosa és Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára egyaránt reményét fejezte ki, hogy a tíz év alatt végleges megoldást találnak a kép elhelyezésére. A Golgota addigra magyar tulajdonba kerülhet; Pákh Imre szerint erről néhány éven belül véglegesen megállapodhatnak.

Koncz Erika elképzelhetőnek nevezte, hogy a festmény állami támogatással önkormányzati tulajdonba kerül.

Juhászné Lévai Katalin szerint várhatóan felélénkül az állampolgári adakozás is annak érdekében, hogy végleg Debrecenben maradjon a festmény. Kilátásba helyezte, hogy az önkormányzat akár ingatlan-eladásból is megteremti a lehetőségét a Golgota megvásárlásának.

A Déri Múzeumban most együtt látható Munkácsy híres Krisztus-trilógiája, a Golgota, a Krisztus Pilátus előtt és az Ecce Homo - utóbbi a múzeum tulajdona. A Krisztus Pilátus előtt című, a kanadai Hamilton Galéria tulajdonában lévő festmény tartós letétje 2007-ig szól, de - mondta Szathmári Ibolya - a galéria hajlik a hosszabbításra.

Pákh Imre elmondta azt is, hogy a tulajdonában lévő Munkácsy-képekből rendezett kiállítás Debrecen után most Pécsett látható, utána pedig Kaposváron, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, majd rövid ideig újra Budapesten mutatják be a kollekciót. Szó van egy veszprémi és egy kassai kiállításról is, és a tulajdonos szeretné, ha szülővárosában, a kárpátaljai Munkácson is megtekinthetnék a Munkácsy-alkotásokat, mielőtt visszaszállítják Amerikába őket.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett, mint az, amelyen nem nevettünk."
Chamfort
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ