
Ráadásul Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön nyílt levélben kérte az épület megkímélését Verók Istvántól, a VI. kerület polgármesterétől.
Az ÓVÁS! Egyesület és az Élőlánc Magyarországért civil szervezet helyszínen tartott, pénteki sajtótájékoztatóján a rendőrök előállították, és a VI. kerületi rendőrkapitányságra vitték Tömöri Balázst, az Élőlánc egyik aktivistáját. „A férfi egy állványra felmászva próbálta meg felolvasni a szervezet petícióját, de befejezni már nem tudta" - mondta Kajner Péter, aktivista. A hatóság arra hivatkozott, hogy a szervezet sajtótájékoztatót hirdetett meg, a kiáltvány felolvasása pedig a jog értelmében akaratnyilvánításnak minősül.
A Budapest Világörökség Alapítvány, a Levegő Munkacsoport, az Élőlánc Magyarországért és a Védegylet közös kiáltványa rámutat: elítélik a főváros és a kerületek városellenes építési szabályzatait, amely - hiába a műemléki területi védelem - a történeti negyedek építészeti örökségét lebontja. Követelik, hogy a közgyűlés és a képviselő testületek hozzanak a belső pesti kerületek rehabilitációját szolgáló új építési szabályzatokat, hogy „a régi házak ne váljanak a spekuláció martalékává". A szervezet szerint a valódi városrehabilitáció feltételeit biztosítani kell. A civil szervezetek saját védelmük alá akarják vonni a történelmi Pestet, és követelik, hogy a szervezet szakemberei és a lakosság kapjon aktív részvételi jogot a szabályozási tervek elfogadásában.
Budapest Terézváros önkormányzata sajtóközleményt juttatott el, amelyben az áll, hogy a Király utca 40-es számú ingatlant a meglehetősen rossz műszaki állapota miatt elidegenítési tilalmi listára helyezte. 1989-től napjainkig a ház lakhatóságát dúcolások segítségével tudták csak fenntartani. 2003. márciusban Terézváros nyilvános pályázatot írt ki az ingatlanra, hogy ott Szépkorúak Háza néven idősek otthonát és klubját építsék fel. A pályázat nyertesével 2003. augusztusában megkötötték a szerződést. Ezután a bontási engedély iránti kérelmet 2004. július 27-én benyújtották a VII. kerületi építési hatósághoz, amely 2004. november 22-én kiadta, s az engedély 2005. február 11-én vált jogerőssé. A ház ügyében az ÓVÁS! Egyesület kedden ügyészi óvást kezdeményezett, az ügy még azóta is egy ügyészségi íróasztalon pihen, a helyszínen pedig közben megkezdődött a bontás.
A VI. kerületi építési ügyosztály előadója egyik leveléből az is megtudható, hogy az építési engedély kivitelezője a Pro Omega Kft. A befektetőről még nincsenek megerősített információk.
Hamarosan egy másik ház „kálváriája" is elkezdődik - mondta Marinov Péter, az ÓVÁS! Egyesület elnöke. „A VII. kerület Akácfa utca 47-es és 49-es épületnek Bozóki András kulturális miniszter 2006. január 13-án műemlékvédelmi védettséget adott, de egy héttel később a VI. kerületi önkormányzat a VII. kerület kérésére bontási engedélyt adott ki."
„Egy államigazgatási és építési jogszabály értelmében egy adott kerület önkormányzata saját tulajdonban lévő ingatlan esetében nem lehet az eljárási hatóság" - mondta Fürst György, VI. kerület alpolgármestere. „Minden ilyen esetben az érintett önkormányzat a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordul, amely kijelöl egy eljáró hatóságot, amely többnyire egy szomszédos, vagy közeli kerület."
(MTI-Panoráma)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |