Jancsó Miklós filmrendezõ megnyitójában a többi közt arról beszélt, hogy itt látható egész elmúlt életünk. „Egy éles, tiszta szem, egy gondolkodó agy ércnél maradandóbb dokumentuma. Örökkévalóság. Friedmannn mester belevetette magát az örökkévalóság vizeibe, és ússza-ússza míg a világ világ és még két nap. Köszönöm a szemedet Bandi meg a bátorságodat!" – mondta Jancsó Miklós.
Friedmann Endre, aki 1934-ben született, 54 éve dolgozik a Magyar Távirati Irodánál, végigjárta a fotóriporterséghez vezetõ összes szakmai „ranglétrát". Munkássága elsõ 25 évébõl állt össze a kiállítás, amelyet nem számvetésnek szánt, hanem azt akarta bemutatni, hogy a riport is lehet művészet. A falakon 100-120 kép, köztük 5-6 fotóból álló sorozat, mint például a Szerelem vagy az Elsõ nap az iskolában látható.
A művész azt is elmondta, hogy a tárlatot két album: a Budapesti életképek 1954-1988 és A pillanatból élek című kötet anyagából válogatta és Bánkuti András fotóriporter rendezte. A kiállítás címadójául szolgáló albumot Gera Mihály szakíró szerkesztette. Õ azt írta Friedmannról – Paul Valeryt idézve –, hogy „a szép emlékek elveszett ékszerek. Ezeket adja vissza az igazi Friedmann, a becsületes megtaláló."
Olyan világot tár a közönség elé, amely mára már eltűnt, mint a jeges, a kintornás, a villamoskalauz, az eszpresszó, vagy az ütött-kopott kis házakkal teli Óbuda. Láthatók pillanatképek nagy művészekrõl, mint Kodály Zoltán zeneszerzõ, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrász, Márffy Ödön festõ, Makay Margit színésznõ, Makk Károly és Jancsó Miklós filmrendezõ. Képei igazi kordokumentumok.
Friedmann Endre, mindenki Bandija, megvallotta, hogy a masina szinte testrésze lett. Ma is filmes géppel dolgozik, mert – ahogy mondta – a hozzá legközelebb álló világot, az ember hétköznapi és ünnepi pillanatait csak ilyen módon tudja megmutatni. A digitális kamera „túl jó nekem" - tette hozzá.
Élete nagy szerencséjének tartja, hogy azt csinálja, ami a kedvtelése is. Mint az MTI fotóriportere nagyon sok eseményen kattintotta el kameráját, de ezt nem munkaként fogta föl. Ami ehhez a hivatáshoz láncolta, az a rendkívüli helyzetek visszfénye az emberi arcokon, mert „nincs képlékenyebb anyag az emberi arcnál" – vallja. A villanásnyi valóságban igyekszik megragadni a teljességet és a képen ezt idõtlenné teszi. Ezzel közvetve a riportfotó művészi rangjáért küzd.
A pillanatból élek című albumában olyan képek is vannak, amelyek tõle szokatlanok, errõl az oldaláról nemigen ismerik. Ilyenek a tájképek, a röpülõ galambok, az enteriõrök, vagy a Magyar falu című fotó, amelyen csak libák vannak. Embert ezeken a képeken nem látni, de az ember lehetséges élettere mégis ott van a fotókon.
Friedmann Endre érdekességként említette, hogy a Tanyasi iskola című, 1963-ban készített riportsorozata abban az idõben nem kellett senkinek, a negatívok is eltűntek az MTI archívumából, mert nem volt illendõ ilyen rozzantnak és szegénynek mutatni egy tanyasi tanodát. A kulisszák mögött című, pucér embereket ábrázoló sorozata a 70-es évekbõl ugyanerre a sorsra jutott, de õ megõrizte a kópiákat, így ezek a képek is bekerültek a könyvbe.
Friedmann Endre kitüntetései közül a legbüszkébb a kölni Foto Biennále nagydíjára és a World Press Photo aranyérmére, amelyet a vietnami háborúban készített képeiért érdemelt ki.
(MTI-Panoráma)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |