Menteni, ami még menthető
Dátum: 2006. február 21., kedd, 5:16
A Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség napokon belül dönt arról, hogy jogszabálysértő-e a Király utca 40. alatti Hild-épületre kiadott bontási engedély - közölte Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Mint elmondta, az ügyészség - amelyhez múlt hét szerdán érkezett az ügyben beadvány - igyekszik minél előbb kialakítani jogi álláspontját; soron kívül beszerezték az iratokat, a vizsgálat folyamatban van.

A Hild József által 1844-ben tervezett, klasszicista stílusú, VI. kerületi épület bontását múlt héten péntek reggel megkezdték, annak ellenére, hogy a döntés ellen civil szervezetek erőteljesen tiltakoznak, és Bozóki András kulturális miniszter nyílt levélben kérte az épület megkímélését Verók István VI. kerületi polgármestertől.

Marinov Péter, a bontás elleni tiltakozó ÓVÁS! Egyesület elnöke hétfőn „csodálkozását fejezte ki" amiatt, hogy a soron kívüli eljárás ennyi ideig tart egy „ennyire nyilvánvalóan jogellenes helyzetben", amikor versenyt kell futni az idővel.

Az ÓVÁS! vezetője korábban elmondta: ők kérték az ügyészségtől, hogy nyújtson be óvást a bontási engedély ellen, a rombolás megakadályozására ugyanis ez maradt az egyetlen eszköz. Hozzátette, az egyesületet úgy tájékoztatták, az ügyet soron kívül megvizsgálják.

Marinov Péter hétfőn azt is elmondta: a hét végén nem folytatódott az épület bontása, a rendőrség többször a helyszínen járt, és megállapították, hogy a munkavégzési engedély hét végére nem érvényes.

Az épületet ennek ellenére felállványozták - tette hozzá, hangsúlyozva egyúttal, hogy a VII. kerületi önkormányzatnak mint építésügyi hatóságnak azonnal fel kell függesztenie a bontást, ha megkapja az ügyészségi óvást.

Demszky Gábor szerint indokoltak a bontás ellen tiltakozó civil szervezetek akciói. A főpolgármester korábbi állásfoglalásában azt kérte a VI. kerület vezetésétől: módosítson szándékán, és tegye lehetővé, hogy a Hild-féle lakóház és a régi pesti zsidónegyed többi még megmenthető épülete megmeneküljön a pusztulástól.

Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke is arra hívta fel az érintett önkormányzatokat, hogy „a másokra mutogatás helyett, saját mulasztásukat beismerve és felelősségüket átérezve", mentsék meg az épületet és a városrész örökségét.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„Csak ámulunk, hogy elmúlunk. "
József Attila
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ