Ígéret a bontás felfüggesztésére
Dátum: 2006. február 22., szerda, 6:41
Verók István Budapest VI. kerületi polgármester ígéretet tett Bozóki András kulturális miniszternek arra, hogy felfüggesztik a Király utca 40. alatti Hild-épület bontását - tudtuk meg minisztériumi forrásból. A szaktárca vezetője előző nap egyeztetett a polgármesterrel az ügyben; a felek megállapodtak, hogy folytatják a megbeszéléseket.

Marinov Pétertől, a bontás elleni tiltakozó ÓVÁS! Egyesület elnökétől úgy értesültünk, hogy a bontási munkálatokat kedd reggel még nem hagyták abba.

A Fővárosi Főügyészség kedd délután teszi közzé állásfoglalását arról, hogy jogszabálysértő-e az épületre kiadott bontási engedély - értesültünk a főügyészségtől, amelynek szóvivője, Varga Jenő hangsúlyozta, hogy a megalapozott döntéshez időre van szükség.

A Hild József által 1844-ben tervezett, klasszicista stílusú, VI. kerületi épület bontását múlt hét pénteken kezdték meg, annak ellenére, hogy a döntés ellen civil szervezetek erőteljesen tiltakoztak, és Bozóki András kulturális miniszter nyílt levélben kérte az épület megkímélését Verók Istvántól, a tulajdonos VI. kerület polgármesterétől.

Az ÓVÁS! múlt héten a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez fordult, azt kérve, nyújtson be óvást a bontási engedély ellen, a bontás megakadályozására ugyanis ez maradt az egyetlen eszköz.

Ha a Király utcában le lehet bontani a Hild-házat, akkor Budapesten egyetlen épület sincs többé biztonságban, ha a bontást csak civil szervezetek hosszú küzdelme és az állam vezetőinek közbelépése állíthatja le, akkor a városfejlesztés szabályozása megoldatlan - olvasható az Óvás! Egyesület és az Élőlánc Magyarországért ökopárt állásfoglalásában..

A szervezetek szerint csupán a hetedik kerületben több értékes házat lebontás veszélye fenyeget; védelemre nemcsak az egyes, műemlékké nyilvánított épületek érdemesek, hanem egész utcaképek, városrészek.

A kis házak ne váljanak a spekuláció martalékává; nem a lakásszám növelése, hanem a beépítési sűrűség lazítása, az életminőség javítása a cél - tartalmazza az állásfoglalás.

A szervezetek felhívták a törvényalkotókat: a lehető legrövidebb időn belül dolgozzák ki azokat a szabályozókat, amelyek biztosítják az épített és természetes környezet védelmét, továbbá a döntések feletti lakossági kontrollt az életminőség javulása és a közösségi érdekek tiszteletben tartása érdekében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ A lángész számára a földön csak egy hely van, ahol menedéket élvezhet, és ez – a sír."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ