Hírek
Meghívásos képzőművészeti pályázat indult a Ferrari autógyár alapításának 60. évfordulója alkalmából A Ferrari Olaszország és Magyarország között 1947-2007 címmel - közölték egy szerdai sajtótájékoztatón.

Hírek
Március 8-án lesz Előd Ágnes: Zúzd a csészét, lépj a tálra! Bilbó Baggins ezt utálja! című kiállításának megnyitója az acb Galériában.

Hírek
1944 őszén Raoul Wallenberg, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa azzal a céllal érkezett a magyar fővárosba, hogy igyekezzen mindent megtenni a városban rekedt üldözött zsidóság megmentése érdekében. A nyilas uralom, majd Budapest ostroma idején emberek ezreinek életét mentette meg a deportálástól és a haláltól. 1945. január 17-én Wallenberg eltűnt Budapestrõl. Évtizedekkel később vált ismertté, hogy a szovjet hatóságok hurcolták el, és tartották fogva a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben, ahol eddigi ismereteink szerint 1947-ben halt meg. Letartóztatásának oka és halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok.
Hírek
Jan Christensen norvég képzőművész bankjegyekből alkotta meg művét, amely az oslói MGM Galleriben volt látható mindaddig, amíg szemfüles rablók le nem csaptak rá.

Hírek
Négy kiállítás nyílik egyszerre február 26-án a moszkvai Magyar Kulturális Központban, hiszen az intézet az egyik párhuzamos helyszíne a „Geopolitika, piac, amnézia” című II. Moszkvai Nemzetközi Kortársművészeti Biennálé monstre rendezvénysorozatnak.

Hírek
Március 2-án 19-órakor lesz Nagy Kriszta x-T: Eddig című életmű kiállításának megnyitója a WAX Kultúrgyárban. A tárlat kurátora Bencsik Barnabás.
Hírek
A „Das Anatomische Theater” egy komplex művészeti látomás a XX. századról. Hatalmas, látványos és hangzó összművészeti akcióként, képekkel, zenével három szinten keresztül végigkíséri a század történetét a művészek szemszögéből, felidézi a korszak meghatározó alakjait, velük együtt dokumentumok, utalások és hangulatfestő fiktív elemek keverednek.
Hírek
A „ Sérült testben ép lélek 2007"program sorozat keretében amatőr művészeti pályázatot hirdet a TEMI Fővárosi Művelődési Háza a fogyatékkal élők, (sérültek,szellemi fogyatékosok, siketek, vakok és gyengén látók, kerekesszékhez kötöttek) és egészséges gyermekeknek és fiatal felnőtteknek.

Hírek
Nyomozz a láthatatlan ember után! Megtalálni nem könnyű, mert számos műalkotáson keresztül vezet hozzá a rejtélyekkel teli út. Ha megtaláltad, ajándékot kapsz! Tíztől délig
keresgélhetsz, utána elfogyaszthatod a tízóraidat a Művész Kávézóban, hogy legyen energiád a folytatáshoz. A nyomozást követő fél egytől kettőig tartó játékos múzeumi foglalkozáson megkíséreljük a lehetetlent: láthatatlanná válunk! Hogy hogyan lehet láthatatlanná válni egy múzeumban? Gyere el, és megtudod!

Hírek
Február 21-én, szerdán, 19-órakor lesz Nagy Gábor György Piros hó című, legújabb képeiből rendezett kiállításának megnyitója az OCTOGONart Galériában. A kiállítást Ordasi Zsuzsa művészettörténész nyitja meg.
Hírek
Sztrájkkal fenyegetőznek a Louvre teremőrei, ha nem kapnak Mona Lisa-bérpótlékot a stressz miatt, amelyet a festmény éber őrzése okoz nekik.

Hírek
Február 17-én, szombaton 17-órakor lesz François Joly (F) képzőművész Mese-maszk című kiállításának megnyitója az Új Színház Volksbank Galériájában. A kiállítást Alain Fourgeaux kulturális attasé, a Francia Intézet igazgatóhelyettese nyitja meg.
Hírek
Maratoni vita folyik Párizs és Athén között: tárgya egy több mint 2300 éves antik szobor, az i. e. 4. században élt Praxitelész görög szobrász iskolájának stílusában formált Maratoni fiú, (a Maratoni ephebosz).
Hírek
Ellopták Pablo Picasso két festményét a művész egyik unokájának párizsi lakásából, a kár értéke mintegy 50 millió euró - jelentette be szerdán a rendőrség.
Hírek
A legújabb urnadivatot követhetik nyomon mostantól az érdeklődők egy San Francisco-i művészeti galéria jóvoltából.

Hírek
Március 3-án 16-órakor lesz – Pöttyös-Pannák Párbeszéde címmel – Korcsmár Eszter festőművész kiállítását láthatják az érdeklődők az ArtUnió Galériában Szentendrén. A kiállítást Zoltán Erika nyitja meg.

Hírek
Mi jellemzi az 1971-ben született művészeket? Az új senior tagok kiállításán egyfajta választ kaphatunk: a vezetőség hét művészt hívott meg tiszteletbeli tagnak, akiknek különbözősége számos mai műfajt és megközelítési módot felsorakoztat. A kiállítás megnyitója március 1-én csütörtökön 19-órakor lesz a Stúdió Galériában.

Hírek
Március 1-én , csütörtökön 18 -órakor lesz Kudász Gábor Arion fotográfus Tábor című albumának bemutatója a Ponton Galériában.

Hírek
Február 26-tól tekinthetik meg az érdeklődők Kornis György festőművész gyűjteményes kiállítását – a művész 80-adik születésnapja alkalmából – az Aulich Art Galériában.

Hírek
A magasművészet és az alkalmazott művészetek közötti határ elmosódik. Szerencsére. Ma már talán kevesebben nézik őrült exhibicionistának a képzőművészeket, kortárs előadókat, és fordítva, talán nem vádolnak minden alkalmazott művészt szellemi prostitúcióval. Az „off-brief” kifejezés a reklámszakmából ered.
Hírek
A Sparks Galéria művészeti pályázatot hirdet. A pályázat témája a sárga és zöld műanyag szemetesek műtárgyakká alakítása.

Hírek
Színes fényekbe öltözött tegnap este a főváros galériás negyede. A harmadik alkalommal megrendezett Műgyűjtők éjszakáján ugyanis fényfestészeti bemutatót is megcsodálhattak a programra ellátogatók. A zord időjárás ellenére több ezren jöttek el az eseményre, melyen 25 galéria tartott nyitva éjfélig.

Hírek
Emlékművet állítanak a kóbor kutyáknak Moszkvában az egyik metróállomás bejáratánál - közölte a társadalmi akció kurátora csütörtökön. A bronzból készült négylábú őrt egy igazi ebről, arról a Malcsiknak (Kisfiúnak) elnevezett kóbor kutyáról mintázták meg, amely évekkel ezelőtt ki tudja milyen hosszú kóborlás után otthonra, vagy legalábbis menhelyre lelt a Mengyelejevszkaja nevű metróállomáson.

Hírek
Február 15-én, csütörtökön 17.30-órakor nyílik meg Molnár Sándor Kossuth-díjas festőművész kiállítása a Kieselbach Galériában.
Hírek
A június 7-én nyíló 52. Velencei Biennáléra benyújtott magyar kurátori pályázatokról a napokban született döntés. Ez alkalomból a Műcsarnok a hazai művészeti színtér intézményi szerkezetéről nemrég elindított Változó paraméterek címmel beszélgetéssorozatának következő eseményét az 52. Velencei Biennálénak szenteli. A fórumon lehetőség nyílik az idei biennále-pályázatok, valamint a zsűri szempontjainak megismerésére.


