Hírek
2006. március 1-én, szerdán 18-órakor lesz Golda János: Sorsod borsod című kiállításának megnyitója az N&n Galériában. A rendezvényt Jelenits István piarista nyitja meg.
Hírek
2006. március 9-én 19-órakor lesz a megnyitója Csáki László: Adaptációk és dokumentum című kiállításának az acb Kortárs Művészeti Galériában. A rendezvényt április 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Hírek
Amadeo Modigliani több, mint száz alkotása látható péntektől a római Complesso del Vittoriano múzeumban rendezett nagy kiállításon, amelynek célja a rendezők szerint, hogy végre igazságot szolgáltassanak az „elátkozott" művésznek.
Hírek
2006. február 26-án, vasárnap délelőtt 11-órakor tekinthetik meg a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Akvarell kiállítását a Táncszínház Galériájában, melynek kísérőeseménye a kiállított kortárs művek jótékony célú árverése lesz.
Hírek
A Pótkávé – Kultúr, Művész, Média online kulturális magazin a még futó Cikória Kupa novellapályázat folytatásaként kiírja képalkotóknak szóló pályázatát. A körüljárandó téma itt is a Kávéház – mint a vendéglátás egyik szeglete; a kávéházak hajdani legendái; a kávéházak ma; a kávézó, mint találkozóhely; életképek; a kávézás, mint élvezet; a kávé maga; színek, fények, hangulatok.
Hírek
A Kortárs Képzőművészeti Kurátorok Egyesülete és a tranzit. hu meghívására Magyarországra érkezik Ruth Noack, a documenta 12 (a világ vezető kortárs képzőművészeti bemutatója) kurátora, nyugat-európai társadalomkritikus, értelmiségi gondolkodó.
Hírek
Verók István Budapest VI. kerületi polgármester ígéretet tett Bozóki András kulturális miniszternek arra, hogy felfüggesztik a Király utca 40. alatti Hild-épület bontását - tudtuk meg minisztériumi forrásból. A szaktárca vezetője előző nap egyeztetett a polgármesterrel az ügyben; a felek megállapodtak, hogy folytatják a megbeszéléseket.
Hírek
A Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség napokon belül dönt arról, hogy jogszabálysértő-e a Király utca 40. alatti Hild-épületre kiadott bontási engedély - közölte Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Hírek
A Budapesti Múzeumban most a Barabás, Székely, Szinyei – A Fõvárosi Képtár régi kincsei című kiállítás látható. A Kiscelli Múzeum raktáraiból származó alkotások két és fél évszázad magyar festészetét ölelik fel. „A tárlaton a képzõművészet, a művészettörténet, vagy a várostörténet iránt érdeklõdõk is rendkívüli alkotásokban gyönyörködhetnek" – jelentette ki Radnóti Sándor esztéta.
Hírek
A rendőrség szakította félbe több civil szervezetnek a Király utcai 40-es számú ház lerombolása ellen szervezett sajtótájékoztatóját pénteken. A Hild József által 1844-ben tervezett, klasszicista stílusú, VI. kerületi épület bontását péntek reggel megkezdték annak ellenére, hogy a döntés ellen a civil szervezetek napok óta erőteljesen tiltakoznak.
Hírek
Bozóki András kulturális miniszter a Király utca 40. alatti klasszicista stílusú épület megmentése érdekében nyílt levélben fordult Verók Istvánhoz, a VI. kerület polgármesteréhez.
Hírek
2006. február 23-án, csütörtökön 18-órakor lesz a megnyitója Cseke Szilárd: Örökzöld vagy lombhullató című kiállításának a Deák Erika Galériában. A rendezvényt Mélyi József művészettörténész nyitja meg. A kiállítást február 24-től március 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Hírek
2006. február 18-án, szombaton 16-órától rendezik meg a How to do things? In the Middle of (No)where.. - című kiállításon résztvevő művészek – Budapesten készült – munkáinak bemutatását a Trafó Galériában.
Hírek
A képeslapokon ragyogó fehér Parthenon eredetileg sok helyen kék, piros és zöld színekben pompázott - jelentette ki pénteken a 2500 éves templom restaurálását irányító régész.
Hírek
A március 9-én nyíló Munkácsy-kiállítás képei, kilenc kivételével megérkeztek Kaposvárra, a Somogy Megyei Rippl-Rónai Múzeumba - közölte Winkler Ferenc múzeumigazgató pénteken, a sajtótájékoztatón.
Hírek
2006. február 3-án, pénteken 17-órakor rendezik meg Roskó Gábor képzőművész Pekingi rajzok című születésnapi kiállítás megnyitóját az Új Színház Galériában. A rendezvényt Németh Gábor író, szerkesztő és Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója nyitják meg.
Hírek
Rembrandt és Caravaggio, a fény-árnyék két mestere folytat képeivel párbeszédet azon az amszterdami kiállításon, amely csütörtökön nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, a nagy németalföldi festő születésének 400. évfordulója alkalmából rendezett jubíleumi év keretében.
Hírek
A budapesti VII. kerületi jegyző csütörtökön visszavonta a VI. kerületi Király utca 40. alatti, Hild-ház bontására korábban kiadott engedélyt - közölte az erzsébetvárosi hivatal szóvivője. Megszületett a hivatalos határozat, a jegyző visszavonta a korábbi határozatot és új eljárást kezdeményezett - mondta Kádi Csaba.
Hírek
2006. március 2-től április 2-ig lesz látható Nemes Csaba: Afrikai nap című kiállítása a Műcsarnokban, a Menü Pont projektgalériában. A rendezvény kurátora Prosek Zoltán. A megnyitó 2006. március 2-án, csütörtökön 18-órakor lesz. A kiállítást Szirtes János nyitja meg.
Hírek
A szegedi Móra Ferenc Múzeum, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum összefogott, hogy 2006-ban a három megyeszékhelyen nagyszabású Munkácsy-kiállításokat láthassanak az érdeklõdõk – a szegedi múzeum vállalta, hogy a közösen szervezett tárlat rendelkezésére bocsátja a tulajdonában lévõ Honfoglalást és a Lány tálcával című tanulmányt.
Hírek
Friedmann Endrének, a több mint fél évszázada a Magyar Távirati Irodánál dolgozó fotóriporternek kiállítása nyílt A pillanatból élek címmel - Fényképek az életműbõl 1954-1979 alcímmel - a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház, VI. kerület Nagymezõ utca 20.). A tárlat március 19-ig látható. Az alkalomból bemutatták azonos címmel megjelent fotóalbumát is, amelyet a Folpress Kiadó gondozott.
Hírek
Koncz Margit és Czabarka Zsuzsa régészeti rajzaiból és más művészeti alkotásaiból nyílt Csak rajzolok címen kiállítás Szegeden a Móra Ferenc Múzeum Vár épületében. A régészeti kiállításokon az eredeti leletek mellett látható sír-, tárgy- vagy rekonstrukciós rajzok segítik a legkülönbözõbb korú és felkészültségű látogatók ezreit a mondanivaló megértésében.
Hírek
Csütörtökön a norvég fővárosban második nekifutásra megkezdődött Edvard Munch (1863-1944) két világhírú festménye, „A sikoly" és a „Madonna" feltételezett elrablóinak pere. A hat norvég vádlott ügyvédei arra kérték a bíróságot, hogy az eljárás során ne használja fel a rendőrség által lehallgatott több, mint 10 000 mobiltelefonos beszélgetés egy részét.
Hírek
A Gustav Klimt képei közül a jogos örökösöknek visszaadandó öt festmény eladásából befolyó összegből többet kap majd E. Randol Schoenberg, a pert megnyerő ügyvéd, mint a jogos örökösök bármelyike.
Hírek
Demszky Gábor indokoltnak tartja a Király utca 40-es számú ház megmentésére szervezett demonstrációt, amelyre az ÓVÁS egyesület és még néhány civilszervezet felhívása nyomán került sor kedden.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ A férfi mindig egyidős a nővel, akit szeret."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ