Hírek
2006. február 7-én, kedden 18-órakor lesz az e.a.t. (experiment of typography) válogatás a kortárs (1985-2005), cseh és szlovák betűtervezők munkáiból című kiállítás megnyitója a Ponton Galériában. A rendezvényt Dr. Gál Jenő követ-tanácsos, a Cseh Centrum igazgatója, Milan Resutik a Szlovák Köztársaság nagykövetségének kulturális tanácsosa, a Szlovák Intézet igazgatója és Somogyi Krisztina, művészeti író, a kiállítás magyar kurátora nyitják meg.
Hírek
A nyáron kortárs magyar képzőművészek által kidekorált 60-100 tehénszobor lesz látható a fővárosban a CowParade Budapest címmel rendezendő köztéri szoborkiállításon, amelynek előkészületei megkezdődtek – mondta Csikós Gergely, a Tehénparádé projektvezetője a Demszky Gábor főpolgármester részvételével tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Hírek
Csodás kínai porcelánokat tört darabokra egy kétballábas látogató egy cambridge-i múzeumban, miután saját állítása szerint belebabalyodott a saját cipőfűzőjébe. Miután a madzagok végzetesen összehurkolták lábait, a férfi tántorgott néhány lépést, majd minden erőfeszítése ellenére belezuhant egy vitrinbe.
Hírek
Február 3-án, pénteken 19-órakor lesz a megnyitója Jenisse Marton képzőművész „Eye of the beholder" című kiállításának. A rendezvény helyszíne az Artszem Modern Művészeti Galéria. A kiállítást Vékony Délia művészettörténész nyitja meg.
Hírek
40 különös finn népi játékot és sportágat, köztük mocsári labdarúgást és mobiltelefon-hajítást mutatnak be a Finnagorában, a Dózsa György úti finn kulturális központban február 3-án, s egyben ekkor nyílik kiállítás Bruno Maximus finn képzőművésznek e különös játékokat bemutató képeiből.
Hírek
Meghosszabbították Torma Éva képzőművész kiállításának időtartamát. A rendezvényt 2006. február 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Budapest Galéria Kiállítóházának pincéjében.
Hírek
2006. január 25-én, szerdán 17-órakor lesz Zbigniew Kulik: Karkonosze című fotókiállításának a megnyitója. A rendezvényt Andrzej Pawluszek, az Alsó-Sziléziai Vajdaság marsallhelyettese nyitja meg.
Hírek
2006. január 25-én, szerdán 18-órakor lesz a megnyitója Kecskeméti Sándor kes című kiállításának az N&n galériába. A kiállítást maga a szerző nyitja meg.
Hírek
2006. január 16-február 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők – a Comearound fotókiállítás sorozat keretein belül –Tóth Szilvi Képregényes önarcképek című fotósorozatát a Retorta Galériában.
Hírek
Az edói polgárok 1729-ben, a nyolcadik Tokugava sógun, Josimune idejében láttak először elefántot. A látvány okozta izgalom még a panda bemutatásáét is felülmúlta. A délre eső vidékekről származó állatok, mint például az elefánt vagy a páva, korábban sem voltak teljesen ismeretlenek Japánban, ugyanis az indiai eredetű buddhizmus közvetítésével a szigetország lakói már megismerkedhettek ábrázolásaikkal: a fehér elefánt például Fugen bódhiszattva (szanszkrit: Szamantabhadra) hátasállata.
Hírek
A szegedi Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén, a Kass Galériában péntektől korábban elveszettnek hitt barokk szoborcsoportot mutatnak be; a gyermek Jézust, Szűz Máriát és szüleit, Szent Annát és Szent Joachimot ábrázoló alkotás a 18. század elején készülhetett.
Hírek
Az ellenkezője szokott gyakoribb lenni, de egy dániai múzeumot felette kellemes meglepetés ért: két képről, amelyekről eddig azt feltételezték, hogy Rembrandt tanítványai festették, kiderült, hogy maga a Mester volt az alkotó.
Hírek
Az osztrák kulturális miniszter szerint Ausztria az osztrák döntőbírósági ítéletnek megfelelően átadja Gustav Klimt öt festményét az örökösöknek, akiktől a kormányzat – anyagi lehetőségeinek korlátozottsága miatt – nem tudja azokat megvásárolni.
Hírek
Egyedülálló, Edvard Munch és Paul Gaugiun képeit is magában foglaló gyűjteményt árvereznek el Londonban február 7-én és 8-án. „Ennyi Munch-művet egy alkalommal eddig még nem árvereztek el" - mondta Simon Shaw, a Sotheby's aukciós ház szakértője.
Hírek
A Szépművészeti Múzeum kincseiről készült művészi nyomatokat kínálnak a Pigmenta Kiadó webáruházában. A 100 éves évfordulóját ünneplő múzeum most nyíló „Öt évszázad spanyol remekművei" című kiállításának anyagából már öt kép elkészült művészi alapanyagokon - kétféle méretben.
Hírek
2006. február 3-án, pénteken 17-órakor rendezik meg El Kazovszkij. Kossuth-díjas képzőművész Rajzok című kiállításának megnyitóját az Új Színház Galériában. A rendezvényt Földényi F. László esszéista, művészeti író és Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója nyitja meg.
Hírek
2006. február 2-án, csütörtökön 19-órakor lesz a megnyitója a Let's talk about art, baby - című kiállításnak. A rendezvény helyszíne a Platán Galéria, s a kiálítást Tímár Katalin művészettörténész nyitja meg. A rendezvényt március 10-ig nézhetik meg a érdeklődők.
Hírek
Takács Imre művészettörténészt nevezte ki az Iparművészeti Múzeum főigazgatójává Bozóki András kulturális miniszter - tájékoztatott a tárca. Az öt pályázó közül a bíráló bizottság egyhangúan Takács Imrét találta a legalkalmasabbnak - olvasható a közleményben. A kinevezés 2006. március 1-től öt évre szól.
Hírek
2006 elején közel egy tucatnyi kortárs kínai porcelántárggyal gazdagodott a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kínai gyűjteménye. Jingdezhenben, (ejtsd: Tyingdecsen) a dél-kínai porcelángyártás fellegvárában közel ezer esztendeje készítenek kerámiákat, s a 15. század elején itt alapították meg a kínai császári porcelánkészítő manufaktúrát is. Ez óriási lendületet adott a kerámiagyártásnak, amelynek méreteit híven tükrözi, hogy a 18. században két millió lakosú, több száz égetőkemencével dolgozó nagyvárosként írták le Jingdezhent az utazók.
Hírek
Munkácsy Mihály Golgota című híres festménye 2016-ig tartós letétben a debreceni Déri Múzeumban marad - erről írt alá megállapodást vasárnap, a Magyar Kultúra Napján Pákh Imre, a festmény Amerikában élő tulajdonosa, Juhászné Lévai Katalin, a múzeumot fenntartó Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke és V. Szathmári Ibolya, a Déri Múzeum igazgatója Debrecenben.
Hírek
2006. január 26-április 1-ig tekinthetik meg Wilhelm Scherübl: Barbara Judith című kiállítását a Knoll Galériában. A kiállitáson láthatóak lesznek még a művész struktúra-vázlatai is, kis rajzok, amelyeken az emberek közötti kapcsolatok nyomába ered.
Hírek
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere jelentős díjakat és elismeréseket adott át pénteken Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.
Hírek
2006. január 25-28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Művészeti Tanulmányi Verseny pályamunkáinak kiállítását. A rendezvény helyszíne a Ponton Galéria.
Hírek
2006. január 20-án pénteken 18-órakor lesz Sinkovics Ede, Barcsay-díjas festõmûvész kiállításának megnyitója az Aranytíz Átrium Galériában. A rendezvényt Dudás Szabolcs fotóriporter nyitja meg. A kiálítást február 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők, naponta 9-től 21-óráig.
Hírek
87 éves korában meghalt Jacques Faizant, aki évtizedeken át volt a Le Figaro című francia konzervatív napilap vezető karikaturistája - jelentették a szerdai francia lapok. Faizant a műfaj egyik legnagyobb alakja volt, akinek jellegzetes, frígiai sapkás Marianne-ját, a múltat idéző nagymama-nagypapa-figuráját, klasszikus De Gaulle-ábrázolását a magyar olvasók is jól ismerik, hiszen rajzait gyakran átvette az egész világsajtó.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ Mi a legfeltűnőbb különbség egy macska és egy hazugság között? Az, hogy a macskának csak kilenc élete van."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ