A megállapodásban a Thália Színház vállalta, hogy befogadó jellegéből adódóan ösztönzi a vidéki és a határon túli magyar társulatok előadásainak rendszeres budapesti bemutatását, illetve közös produkciók létrehozását; az MTVA pedig deklarálta együttműködési készségét, hogy ezekből a színházművészeti alkotásokból hang- és képfelvételeket készít, majd azokat csatornáin sugározza - mondta el a dokumentum aláírása után a teátrum menedzserigazgatója.
Kálomista Gábor hozzátette: az együttműködés keretei között színházi felvételek, adaptációk, rádiós és televíziós feldolgozások megvalósítását tervezik, így a vidéki és határon túli magyar társulatok eddig talán soha nem látott lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra.
Befogadó jellegénél fogva a Thália olyan műveket kíván bemutatni, amelyek a széles közönség számára is közérthetőek, és a közszolgálati média csatornáin is nagy nézettségre számíthatnak - hangsúlyozta a menedzserigazgató.
Tájékoztatása szerint a stratégiai megállapodás szerződéses feltételei jelenleg kidolgozás alatt állnak, egy-két héten belül azonban várhatóan sikerül megegyezni minden részletben.
"Szeretnénk, hogy a Duna Televízióban elsősorban a határon túli előadások kerüljenek műsorra legalább havi két-három alkalommal, míg a Magyar Televízió csatornáira a vidéki színházak, illetve néhány közérdeklődésre számot tartó fővárosi előadás tudjon bekerülni havonta két-három estén" - szólt várakozásairól Kálomista Gábor.
A Thália vezetői a stratégiai megállapodás aláírása után az MTVA számára átadták a teátrum egyik páholyának kulcsát is.
Bereményi Géza elmondta, a Thália Színház és a vidéki társulatok igazgatói vasárnap egyeztető fórumon találkoztak, amelynek során megbeszélték a vendégjátékok, illetve a rádiós és televíziós együttműködések feltételeit. Hozzátette: a találkozón a határon túli magyar színházak vezetői nem tudtak megjelenni, de a Thália velük is szeretne hasonló megállapodást kötni.
Bereményi Géza szólt a Születtem Magyarországon 2. címmel megrendezett vasárnapi Cseh Tamás-emlékestről is. Mint emlékeztetett, a magyar kultúra napja egybeesik Cseh Tamás születésnapjával, így személyes szerencséjének is érzi, hogy ezzel az emlékesttel "mutatkozhat be" igazgatóként a Tháliában.
A legendás énekes-dalszerző egykori alkotótársa elmondta, a Millenárison tavaly megtartott Cseh Tamás-est óta cserélődtek a dalok, de az énekesek nem, így a Thália színpadán fellép Básti Juli, Cserhalmi György, Für Anikó, Holecskó Orsolya, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Tompos Kátya, Udvaros Dorottya, valamint Hrutka Róbert zenekara.
Arra kérdésre, hogy a január 22-i Cseh Tamás-emlékestekből lesz-e hagyomány, Bereményi Géza még nem tudott biztos választ adni.
Kálomista Gábor tájékoztatása szerint a Thália Színház a vasárnapi emlékestről felvételt készít, amely a tervek szerint február 5-én este lesz látható az m1 műsorán.
(MTI)