Művészeti ágak találkozása
2012. február 7., kedd, 7:33
Februártól 13-tól képzőművészeti szabadegyetem indul a Pinceszínházban. A szervezők olyan témakört kerestek, mely kapcsolódik a színházhoz és az előadóművészetekhez, így az úgynevezett élőművészetekre (happening, fluxus, performance, body art stb.) esett a választásuk.

Ezen művészeti irányzatok a múlt század 60-as, 70-es éveiben születtek Amerikában és Európában. A dadaizmus, absztrakt expresszionizmus, akciófestészet, pop-art által felvetett, a művészet létére vonatkozó problematika volt a táptalajuk.

Közös jellemzőjük, hogy tagadták a művészet felsőbbrendűségét, így elvetették a hagyományos médiumokat és a művészetet kiterjesztették az élet egészére. Gyakran használták a színház, költészet, építészet, tánc, zene eszközeit. A művészek előszeretettel használták saját testüket médiumként vagy profán hétköznapi tárgyakat. Olyan művészek tartoznak ide mint Allan Kaprow, George Brecht, Yoko Ono, Marina Abramović. Hatásuk nagyon fontos a XX. század második felének és a jelen művészet megértésének szempontjából.

Az előadások során a téma magyarországi szakértői és jeles művészek közvetítésével megvizsgálják az átfedéseket a különböző művészeti ágak és az élő művészeti irányzatok között. Sorra veszik a zenével, a színházzal, a tánccal, a költészettel és videóművészettel való izgalmas kapcsolatot. Emellett különböző reprezentációs formákat variálva (video, élő előadás) a közönség nem csak a tudásnak, de magának az élménynek is részesévé válik.

A belépés ingyenes, azonban regisztrációs jegyet kell igényelni a Pinceszínház pénztárában nyitvatartási időben!

www.pinceszinhaz.hu

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ