Kedvező változások a szerzői jogdíjakban
2011. december 19., hétfő, 18:56
Kedvezően változik a szerzői jogdíjak szabályozása, miután a díjszabások felülvizsgálatánál az érdekképviseleti szervezetek a korábbinál nagyobb beleszólási lehetőséget kaptak, a szállodáknál és a panzióknál pedig jövőre a díjemelés szintje nem haladhatja meg a 2010-es infláció mértékét, maximum 4,9 százalék lehet – közölte hétfői közleményében a nemzetgazdasági tárca.

A vendéglátó és a szálláshelyi szolgáltatások vállalkozóinak évek óta komoly problémát okoz a szerzői jogdíjak rendszere – írja az NGM. Emlékeztetnek rá, hogy a tárca kezdeményezésére a kormány 2011-ben is több olyan intézkedést hozott, amely a vállalkozások adminisztrációs terheit csökkenti. Ennek a folyamatnak a részeként került sor a szerzői jogi törvény módosításában a vállalkozók számára kedvező döntések meghozatalára.

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes jogszabályok módosításakor a zeneszolgáltatás jogdíjához kapcsolódóan több mint 23 ezer vendéglátó egység, 2200 kereskedelmi szálláshely (szállodák, panziók, kempingek) valamint 38 ezer egyéb szálláshely (falusi szálláshely, vendégszoba, vendégház) érintett.

A szerzői jogi törvény (szjt) korábban magas küszöbértékeket határozott meg a díjszabás tervezetek véleményezési jogosultságához. A jelentős felhasználók számára 10 százalékos volt a küszöbérték, ez az összes, adott díjszabásra vonatkozó befizetett díjak 10 százalékát elérő felhasználók körét jelentette. A felhasználói érdekképviseleti szervezetek esetében pedig 25 százalékos. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a felhasználói oldal javaslatait érdemben a díjtételek nagyságának meghatározásánál nem vették figyelembe.

Az szjt módosítása szélesebb körben teszi lehetővé a díjszabástervezetek véleményezését, a jelentős felhasználóknál pedig 10-ről 5 százalékra, míg a felhasználói érdekképviseleti szerveknél 25-ről 10 százalékra csökkent a véleményezési jogosultság küszöbértéke. Így a több mint 63 ezer vendéglátó, illetve szálláshelyet adó egység valós esélyt kapott véleménye továbbítására önállóan vagy érdekképviseleti szervezetén keresztül - áll a közleményben.

Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület tevékenységét felügyelő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a törvénymódosításhoz kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára 2012. évre a 2200 kereskedelmi szálláshelyből mintegy 850 szállodánál a szobaszám sávokhoz mért díjtételemelés felső határát a 2010. évi infláció mértékére, 4,9 százalékra határozta meg (a tervezett 5; 5,3; 5,6; 7,8 százalék helyett).

A törvény módosításával a kormány döntése szükséges olyan díjszabás jóváhagyásához, amely az előző évi inflációt meghaladó mértékű jogdíjemelést tartalmaz, vagy a fizetésre kötelezett felhasználók körét bővíti.

(MTI)

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„A céltábla nem lőhet vissza."
Molnár Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ