„Besegítünk a kisegítőknek” – Zenésztársaikat támogatják a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai
Dátum: 2020. május 4., hétfő, 10:21
A MÁV Szimfonikus Zenekar 75 évvel ezelőtti alapítása óta nagy hangsúlyt fektet a közösség összetartására. Az elmúlt évtizedek alatt összekovácsolódott kollektíva most egy olyan akciót indít útjára, mely ezen hagyományok mentén született.


A zenekar vezetésének kezdeményezéséhez, a „Besegítünk a kisegítőknek” címmel futó programhoz, annak meghirdetése után néhány órával a társulat több mint fele csatlakozott. A gondolat abból a sajnálatos körülményből fakadt, amely a jelenlegi súlyos járványügyi helyzetben a kulturális szférában, ezen belül is a zeneművészek között jött létre. A MÁV Zenekar, mint ahogy a többi szimfonikus zenekar is, koncertjein állandó kisegítőkkel dolgozik.

Szinte minden szólamnak van „jól bevált” kisegítője, aki mindig jön, ha szükség van rá.

Közülük többeknek nincs állandó munkahelye, így ezekben a hónapokban nincsen bevételük. A MÁV Szimfonikusok tagjai a kialakult pandémiás helyzetben nekik szeretnének anyagi segítséget nyújtani, hogy könnyebben átvészeljék ezt a nehéz időszakot.

A munkavállalók járulékát érintő kormány-intézkedésnek köszönhetően a MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány az ügy mellé állt, és a kevesebb járulékbefizetéssel „megspórolt” összeget a nemzetközi kulturális életből vett minta alapján azoknak a kisegítőknek a megsegítésére fordítja, akikre évek óta számíthat a zenekar. Ugyanakkor a zenekari tagok nettó átlagbére is növekedett valamelyest. Ebből a „plusz bevételből” ajánlott fel a tagság nagy része azok számára, akik ugyan hivatalosan nem tagjai a zenekarnak, de évadonként legalább 35 alkalommal vesznek részt annak munkájában.

A MÁV Szimfonikusok vezetői és művészei bíznak benne, hogy a kezdeményezéshez a többi zenekar is csatlakozik, és ezzel könnyebbé tehetik ezt a nehéz időszakot azon zenésztársaik számára, akik nem rendelkeznek állandó jövedelemmel.

(papageno.hu)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ ...az emberiségnek sosem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ