Koronavírus - Rendkívüli gyorssegéllyel támogatja a jövedelem nélkül maradt művészeket az EJI
Dátum: 2020. november 25., szerda, 20:19

Hatvanmillió forintos rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére.

Az EJI szerdai közleménye szerint a rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelheti. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, azokról az egyesület gyorsított eljárással, még karácsony előtt dönt.

Ha a benyújtott igények meghaladják a támogatás rendelkezésre álló forrásait, előnyben részesülnek azok az előadóművészek, akik a 2020 márciusában elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kaptak az EJI-től rendkívüli szociális támogatást, illetve azok, akik magukon kívül más személyeket is eltartanak.

Mint rámutatnak, a járványhelyzet miatt országszerte betiltott rendezvények ismét jelentős jövedelemkiesést okoznak az előadóművészeknek. "Jóllehet, a károk elhárítása elsősorban állami kötelesség, azonban az egyesület ezúttal is feladatának tartja, hogy a tavaszi támogatáshoz hasonlóan most is azonnal lépjen a rászoruló előadók megsegítése érdekében " - írják, hozzátéve, hogy az EJI a bajba jutott előadókat saját forrásból segíti, amelynek fedezetét a jogdíjak biztosítják.

"Az EJI feladatának tekinti a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, így az eddigi és további intézkedéseivel is mindent megtesz azért, hogy a koronavírus-járvány okozta negatív következményeket enyhítse és segítséget nyújtson a bajban" - idézi a közlemény Gyimesi László, az EJI elnökét.

Tavasszal az EJI 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyből áprilisban és májusban folyósított a rászorultaknak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ