Bemutatkozó
A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület a hagyományosan megszervezett programjai – kulturális fesztiválok, ipar- és képzőművészeti alkotótáborok, kiállítások – mellett igyekezett, s igyekszik felkarolni és meghonosítani olyan új kezdeményezéseket, melyek a kitűzött célokat, nevezetesen az értelmi fogyatékosok művészeti tevékenységének minél szélesebb körű megismertetését szolgálják.
Bemutatkozó
Zenekarunk létrejöttét annak köszönhetjük, hogy 8 évesen ugyanabban a zeneiskolában kezdtük meg tanulmányainkat. Mindketten klasszikus zenét tanultunk, így minden hangszeres tevékenységünket ezekre az alapokra helyezhettünk.
Bemutatkozó
2002-ben két jó barát Bársony Bálint a Back II Black szaxofonosa és Juhász „Jack” Attila a hazánkban is jól ismert jazz zongorista kitaláltak egy új stílus meghatározást, ez pedig nem más, mint a Sunshine Jazz!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ