Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat
Dátum: 2006. március 25., szombat, 18:12
Jeney Zoltán zeneszerző és Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója vehette át az idei Bartók-Pásztory-díjat szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

A díjat 1984 óta minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján adják át Pásztory Ditta végrendelete alapján egy magyar anyanyelvű zeneszerzőnek és egy magyar anyanyelvű előadóművésznek, illetve esetenként együttesnek, akik (amelyek) munkájukkal jelentősen hozzájárultak a magyar zenei élet fejlődéséhez.

Jeney Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzői szakának a vezetője. Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal és számos más neves muzsikussal együtt a koncertjeivel és kompozícióikkal nagy feltűnést keltő Új Zenei Stúdió alapító tagjai között volt. Számos nagynevű intézményben tanult és tanított, és sok más mellett kitüntették már az Érdemes művész címmel, a Kossuth-díjjal, és 1988-ban egyszer már elnyerte a Bartók-Pásztory-díjat is. Művei közül legutóbb a sokévi munka után elkészült Halotti szertartás címűt tavaly mutatták be a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével, s a kritika kitörő lelkesedéssel fogadta.

Kocsis Zoltán karrierje 18 éves korában kezdődött, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. Ezt követően szinte berobbant a nemzetközi zenei életbe, s koncertezett a világ minden táján, sztárvendégként a legnevesebb zenekarokkal, a legjelesebb fesztiválokon szerepelt és szerepel. Fischer Ivánnal 1983-ban megalapította a Budapesti fesztiválzenekart. Zongoraművészi pályája mellett 1987 óta karmesterként is fellép, emellett komponál, és termékenyen együttműködik a kortárs zene kimagasló személyiségeivel. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén 1997 óta áll. Lemezei számos nemzetközi díjat nyertek el, ő maga pedig sok kitüntetés birtokosa, köztük kétszer is elnyerte a Kossuth-díjat, 1978-ban és tavaly.

A díjak átadását követően az egyetem legkiválóbb ifjú tehetségei adtak koncertet, természetesen Bartók műveiből.

A bensőséges ünnepségen részt vett Sólyom László államfő, a Bartók-évad fővédnöke, akiről köztudott, hogy nagy zenerajongó.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ