Budapest Folk Fest 2010
Dátum: 2010. május 6., csütörtök, 15:08
Hagyományteremtő célzattal indítja el a Fonó Budai Zeneház a Budapest Folk Fest címet viselő rendezvényét, amelyet május 11-15 között rendeznek meg a dél-budai intézmény falain belül és kívül.

A XI. Sztregova utca 3. alatti Fonó a folkzene, népzene magyar művelőin kívül Belgiumból, Lengyelországból, Romániából és Tuvaiból is vár fellépőket.

Mint a Fonó programismertetőjében olvashatjuk: az ilyen rendezvények  egyenlőre még hiányoznak a főváros kulturális életéből. Ezért remélik, hogy a csaknem egy héten át tartó rendezvény a folk faltól falig jegyében zajlik majd.

Öt helyszínen 19 előadót, együttest láthat-hallhat a remélhetőleg szép számú közönség. A szervezők sokszínű, mindig megújuló rendezvényt szeretnének elindítani, s elérni, hogy a gazdag műfaj 21. századi „tálalásban” szólalhasson meg. Bíznak abban, hogy a hazai és a világ folkéletének java mutatkozhat be évről évre, s az első fesztivál zárásakor nagyon sokan lesznek olyanok, akiknek fontos lesz a FolkFest.

A legtöbb koncertet a Fonó Budai Zeneházban rendezik, de az első napon, három utcai helyszín is lesz a kerületben. A fesztivál záró koncertjét a Millenáris Teátrumban tartják hajnalig tartó fesztiválzáró mulatságot, a Népzenész Bált a Fonóban. Erre az eseményre várják a még itt tartózkodó fellépőket, a mulatni vágyó zenészeket, táncosokat, érdeklődőket. A Millenárisról emeletes busszal szállítják át a Fonóba tartó vendégeket.

A fesztivál programja megtalálható a Fonó programfüzetében, a fontosabb műsorújságokban, a www.fono.hu oldalon. A www.budapestfolkfest.com blog állandóan frissülve számol be a fesztivál eseményeiről. A közösségi portálokon is tájékoztatnak a fesztiválról, amelyre a www.jegy.hu oldalon, vagy az Interticket  hálózatában és a helyszíneken lehet jegyet váltani.

A fesztivál nyitóeseménye lesz Kiss Ferenc népzenei hangszergyűjteménye állandó kiállításának megnyitója. Fellép a Buda Folk Band a Kelenföldi pályaudvaron és a Szászcsávási Zenekar a Fehérvár úti piacon.

Nagy „számnak” ígérkezik a Csík Zenekar Szívest örömest CD/DVD-bemutató koncertje is. Az együttes rendszeres vendég a Fonóban és a Millenáris Teátrumban. Zenészei kiérdemelték a Magyar Örökség díjat, Kecskemét Kodály díját. Ezúttal Presser Gáborral,  Dresch Mihállyal és Kiss Tiborral (Quimby) muzsikálnak.       

A második napon, szerdán találkozhat a közönség a Fonó Zenekarral és a Szászcsávási Zenekarral a Fonóban.  

Csütörtökön Palya Bea és Dés András, a szerb Braca Teofilovic, a Belgiumból érkező Tcha Limberger és a Kalotaszeg Trió koncertezik a Fonó színpadán. A Braca Teofilovici szerb ikerpár a szerb és balkáni vokális zene mestere. 15 éves felkészülés után léptek a világ népzenei színpadaira. A két fivér úgy énekel, mintha egy hangot hallanánk. Ezúttal bolgár, makedón, koszovói, szerb gyűjtéseikből hallhat a közönség, vendégük Palya Bea.

                           

 

Pénteken a Borbély Mihály & Farkas Zoltán "Batyu" koncertje valamint a szabadkai bunyevác tamburások, a Ravnicát emelkedik ki a színvonalas programból.

A szombati zárónapon lesz a Fonó zenekar hangszerbemutató gyerekkoncertje és táncháza a Millenáris Teátrum bejáratánál, ott lesz Lajkó Félix és a Huun Huur Tu (Tuva) közös koncertje, majd a bál a Fonóban.

Kovács Miklós

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„A céltábla nem lőhet vissza."
Molnár Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ