A Neoton Família kapja a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért díjat
Dátum: 2010. május 18., kedd, 13:28
A Neoton Família kapja a Magyar könnyűzenéért díjat a június 17-i budapesti VIVA Comet gálán a Syma csarnokban; a zenetelevízió rendezvényén fellép többek között Ákos és a német Cascada is.

A VIVA Comet-díjait Németországban, Magyarországon és Lengyelországban adják át minden évben; a magyar elismeréseket idén tizedszer. Az átlátszó üveggömböt ezúttal öt kategóriában - az év énekesnőjének, az év énekesének, az év új előadójának, az év együttesének és az év videójáért - osztják ki, emellett ítélik oda a Magyar könnyűzenéért díjat.

A Neoton Família a Magyar könnyűzenéért díj ötödik nyertese, az elmúlt években az Edda, az R-Go, az Animal Cannibals és Ákos kapta meg ezt az elismerést. A keddi budapesti sajtótájékoztatóra - amelyen jelen volt a zenekar öt tagja, Baracs János, Bardóczi Gyula, Csepregi Éva, Pásztor László és Végvári Ádám - a Neoton Família lemezeiből, fellépő ruháiból, hangszereiből kiállítást szerveztek a Syma csarnokban.

A csapat elődje, a Neoton 1965 decemberében jött létre. Az együttes fennállása során többször átalakult, legsikeresebb időszakában, az 1980-as években népszerű popzenét játszott. Tizenöt országban koncertezett, itthon és külföldön összesen hatmillió lemezt adott el, 1983-ban - azóta is egyedüli magyar előadóként - megnyerte a japán Yamaha könnyűzenei fesztivált.

Az idei VIVA Cometen fellép mások mellett a német Cascada, az Anti Fitness Club és Ákos is.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ