Danyil Trifonov nyerte a 13. Nemzetközi Rubinstein Zongoraversenyt
Dátum: 2011. május 27., péntek, 11:51
A húszéves orosz zongorista, Danyil Trifonov kapta a 13. Nemzetközi Rubinstein Zongoraverseny 25 ezer dolláros első díját.

A zsűri szóvivője, Arie Vardi bejelentette, hogy a 15 ezer dolláros második díjat az izraeli Boris Giltburg nyerte, a harmadik is orosz versenyző lett, Ilja Raskovszkij, őt 10 ezer dollárral jutalmazták.

A győztes a döntőben Chopin első, e-moll zongoraversenyét játszotta az Izraeli Filharmonikus Zenekar kíséretével. A fiatal orosz zongorista tavaly a varsói 16. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny harmadik helyén végzett, és elnyerte a lengyel rádió különdíját, mint a mazurkák legjobb előadója.

Danyil Trifonov 1991-ben született Nyizsnyij-Novgorodban. Zongorista diplomáját a híres moszkvai Gnyeszin Intézetben, Tatjana Zelikman növendékeként szerezte, majd 2009-től posztgraduális tanulmányokat folytatott Sergei Babayannál Clevelandben.

A Rubinstein versenyt 1974-ben alapították a Lodzban született világhírű zongoraművész tiszteletére, és három évente rendezik meg. Idén 33-an jelentkeztek a versenyre.

 

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
Leonardo Da Vinci
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ