Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Arany Oroszlán Eötvös Péternek
Dátum: 2011. szeptember 26., hétfő, 7:42

A velencei zene biennale Arany Oroszlán-díját vehette át életművéért Eötvös Péter zeneszerző szombat este a város Teatro alle Tese színházában átvette a velencei zenei biennále Arany Oroszlán életműdíját. Az olasz sajtó Eötvös meghatódottságáról számolt be.
Maga a díjazott szerző nyitotta meg az 55. nemzetközi kortárszenei biennale programsorozatát. Az életművéért odaítélt Arany Oroszlánt a biennále elnöke, Paolo Baratta adta át a komponistának, idézve a méltatás egyik mondatát: “Eötvös tudást és végtelenül finom hallást egyesít magában a képrombolás és a kísérletezés örömével”. A méltatás szövege kiemelte Eötvös korán megmutatkozó hatalmas tehetségét, a német zeneszerző Karlheinz Stockhausennel és a francia Pierre Boulezzel végzett munkáját és azt, hogy Eötvösből így lett “abszolút értékben teljes zenész és a szakma kézművese, aki az utóbbi húsz évben zeneszerzőként rendkívül termékeny kreatív erőt tanúsított“. A La Nuova Venezia című velencei napilap tudósítójának beszámolója szerint Eötvös meghatódva mondott köszönetet a díjért hangsúlyozva, hogy ez további ösztönzést ad munkájának. “Eötvös a hetvenes évektől kezdve első személyben élte meg a legjelentősebb zenei utak keresését” - tette hozzá a napilap. A díjazott vezényelte a biennálét megnyitó koncertet is a freiburgi rádiózenekar élén. Ahogyan a fesztivál honlapja - labiennale.org - írta, a koncert programja is Eötvös szellemiségét tükrözte: Bartók Béla 1923-ban szerzett Táncszvitjével, az Eötvös írta CAP-KO című versenymű kétzongorás változatával - melyet először adtak elő Olaszországban - és a Replicával. A koncertet Igor Sztravinszkij Agon című balettzenéje zárta. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna senki."
Gárdonyi Géza
|
|