Megosztva nyerte a Kelemen Kvartett a kínai zenei versenyt
Dátum: 2011. szeptember 26., hétfő, 8:01
Magyar és francia vonósnégyes megosztva nyerte az idei pekingi nemzetközi zenei verseny első díját. A negyedik alkalommal megrendezett BJIMC élén a Kelemen-kvartett és a Quatuor Zaide végzett a zsűri szombati eredményhirdetése szerint.

Wolfgang Böttcher, a zsűri német elnöke méltatta a zenei esemény 13 résztvevőjének kiemelkedő teljesítményét. Különösen megragadó volt az utolsó fordulóban játszott Beethoven művek színvonala: "Szó szerint szívet szorongató volt - és ez sokat mond annak az esetében, aki már sok zenét hallgatott élete során" - mondta a 75 esztendős berlini csellista és zenészprofesszor. A zsűriben sok ismert muzsikus foglalt helyet, több hegedűművész, mint például Amuel Askenazi Izraelből, az osztrák Hatto Beyerle, a kínai Ting Cse-no és a francia csellóművész, Jean Marie Gamard.

Érdekesség, hogy az első helyen végzett mindkét vonósnégyes két esztendeje alakult. A magyar együttest Kelemen Barnabás és felesége, Kokas Katalin alapította utóbbi húgával, a csellista Dórával és a trióhoz csatlakozott zeneakadémiai növendékük, Homoki Gábor.

A francia együttes tagjai: Charlotte Juillard, Pauline Fritsch, Sarah Chenaf és Juliette Salmona.

A zenei verseny harmadik díját a spanyol Cuarteto Quiroga nyerte.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ