Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Tisztelt Szakszervezeti Tag!
2022. június 28-án a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete végre megtartotta tisztújító Küldöttgyűlését.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Ha Ön vagy szerette segítségre számított a pszichiátrián, de ehelyett borzasztó tapasztalatai voltak (pl. bántalmazás, egészségkárosodás, gyógyszerfüggőség), hívja ingyenes jogsegélyszolgálatunkat!
A járvány miatt csak technikai közvetítéssel tudott összejönni december 7-én a Kongresszus által választott új Szövetségi Tanács, amelyben persze sok olyan kollégánk kapott újra bizalmat, akik már évek, évtizedek óta végzik ezt a munkát választóik töretlen bizalma mellett.
Művészet és bor - tiszta forrásból
Dátum: 2006. agusztus 16., szerda, 15:07

A Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál nemcsak a helyiek, de a régió és a szakmai közönség elismerését is kivívta az elmúlt évek során. A budai hegyek lábánál, csodálatos természeti környezetben, az Ófalu történelmi atmoszférájában található Klebelsberg Kultúrkúriában zajló rendezvény idei mottója – Tiszta forrásból – a Bartók évfordulóhoz kötődő zenei programokra és a környezettudatos életmódra is utal.
A hagyományosan magas művészi színvonalat a természet és az egészség kultúrájának szellemiségével ötvözi ezen a nyáron a fesztivál, felvillantva a reformkonyha nemcsak egészséges, de finom és gazdag választékát. A megszokott, játékos, vidám hangulatú gyermek- és családi programok mellett egy nem mindennapi seregszemlére is sor kerül. Magyarországon első ízben adnak ugyanis egymásnak találkát a bioborászok. A közönség megízlelheti a kül- és belföldről érkező bioboros gazdák nedűit, játékos vetélkedőkön mérheti össze tudását a borról és a borászatról. Megkóstolhatja a Nyers Csaba üstjében főtt köleskását, a kapros, túrós, fokhagymás kenyérlángost, megismerkedhet a gabonaitalokat és egészséges édességeket felvonultató bio kávéházzal. Érdekes előadásokat hallgathat a bio borászatról, az ökológiai gazdálkodásról és az ivóvíz útjáról, élővizeink jelenéről és jövőjéről. Az ipari kender sokoldalú – mindennapos és művészeti – felhasználását mutatja be a népművészet ifjú mestere és egy különleges kender-divatbemutató. A természetes anyagok és a hagyományőrző folklór iránt érdeklődőket a régi kenyérsütés titkaiba és régi mesterségek fortélyaiba avatják be a szövés-fonás, hímezés, guzsalyazás, orsózás, körmöskézés, csipkeverés, csuhéjazás és korongozás népi mesterei. A látogatók megcsodálhatják Ferencz Béla fa-szobrászművész ihletett alkotásait, megvásárolhatják a hagyományőrző kézművesek portékáit. A Budai Képzőművész Egyesület kiállításának témája szintén Bartók és a természet, a helytörténeti kiállítás pedig Pesthidegkút egyedülálló épített és természeti környezetének képeit gyűjti csokorba. Az észak-itáliai Dolomitok szerelmes dalait, táncait és bioborait hozza magával a Gruppo di Altei. Fáklyafényes koncertjükön megszólal a hárfa, a mandolin, a hegedű és a harmónika is. Könnyed nyáresti szórakozást nyújt a biobor-kóstolóval egybekötött Donizetti vígopera, a Rita; ezt követi a borral és muzsikával fűszerezett gálaest. Az amfiteátrumszerű szabadtéri színpadon fellép a fesztivál alatt Palya Bea, a Budapest Jazz Orchestra és a Honvéd Férfikar, a svéd Mercy Gospel Choir és egy francia ska-világzenei együttes, a Sinké Zakeou. A gyerekeket várja a Hét Vezér titokzatos jurtája, őseink játékai, Paprikajancsi csúzlizdája, az óriás fa körhinta és a mesebeli fesztiválfogat, amely Ófalu utcáin repíti végig az utasokat. Napközben a programok ingyenesek. Az esti előadásokra jegyek elővételben kaphatók a helyszínen és a Kultúrkúria (Budapest II. kerület, Templom utca 2-10. Tel: 392-0860) jegyértékesítési helyein. Az előadásokra helyfoglalás érkezési sorrendben!
Programinfo: http://www.kulturkuria.hu
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
|
|