Életművéért az idén Bolba Lajos karmester, zenei szerkesztő, az elismerés alapítója kap eMeRTon-díjat. Az év énekese Dobrády Ákos, a TNT együttes egykori frontembere, a legjobb együttes a Háború zenekar, dzsessz kategóriában pedig a Fusio Group.
Az év musical énekese címet Bereczki Zoltánnak, a Budapesti Operettszínház művészének ítélték oda. Az év hangszeres szólistája Ferenczi György, az év folkegyüttese a Fonó zenekar. Az évad legjobb zeneszerzõjének Jamie Winchestert, az év szövegírójának pedig Valla Attilát szavazta meg a szakmai zsűri. Az év felfedezettje a Megasztárból ismert Bartók Eszter lett, a legjobb hangmérnöknek járó elismerésben Kuklis Béla részesül.
Az eMeRTon-díj a zenésztársadalom szerint a „legszakmaibb szakmai" elismerés - mondta a sajtótájékoztatón Szayly József, a Magyar Rádió alelnöke, a Petõfi Rádió adófõszerkesztõje, hozzátéve: külön öröm számára, hogy az eMerton-díj alapítója, Bolba Lajos is a kitüntetettek között szerepel.
Tájékoztatása szerint a tizenegy díjazottat tavalyi teljesítménye alapján zsűrizte a szakmai stáb, amely a Magyar Rádió könnyűzenei szerkesztõibõl tevõdött össze.
A Magyar Rádió által 1986-ban alapított díj odaítélésérõl minden esztendõben szakemberek alkotta zsűri dönt, titkos szavazással; a friss kitüntetettekkel 247-re növekedett az elismerés birtokosainak száma.
A tizenkilencedik alkalommal odaítélt eMeRTon-díjakat ünnepi gálaesten adják át november 19-én, a Dél-budai Kulturális és Szabadidõközpontban. A koncertet a Petõfi Rádió egyenes adásban közvetíti.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |