Akik ölni tudnának a jazzért
Dátum: 2005. december 22., csütörtök, 12:01
Hallott már valaha rajzfilmbemutató koncertet? És látta is élőben? Ha nem, akkor most megteheti! S ha már igen, akkor most ismét élvezheti! 2005. december 29-én 20 órai kezdettel láthatják és hallhatják az Új Színházban a The 9:30 Collective: Pillanatnyi Hírnév (Momentary Fame) című bűnügyi rajzfilmbemutató koncertjét. Élő zenével egy halott ügyről mindazoknak, akik ölni tudnának a XXII. századi jazzért.

A 9:30 Collective története 1998-ra nyúlik vissza, amikor a zenekar megjelentette első albumát. A lemez a jazz műfajában szokatlanul intenzív médiavisszhangot kapott. A népes szereplőgárda a megjelenést követően mindössze néhány koncertre vállalkozott, ezek sorában volt az első Hungarian Jazz Festival is. Ezt az időszakot egy közel hat évig tartó szakasz követte, amelynek során számos új közreműködővel bővülve folyamatosan készültek az új lemez felvételei. Először Magyarországon, ahol a magyar és amerikai szereplőket vették fel, majd Lengyelországban, ahol a keverést is végezték, végül a felvétel Ausztráliában, Melbourne-ben nyerte el végső formáját.

A  nemzetközi produkció a Budapesti Őszi Fesztivál keretében bemutatott ’Momentary Fame’ című lemezéről játszik, ráadásként pedig a számok közötti jelenetekből összeálló történet alapján készült animációs film kerül vetítésre arról, hogy a mai médiaviszonyok között milyen lehetne egy jazzlemez útja a kereskedelmi médiába. (A filmet a 2005-ben San Franciscoban FlashForward díjra jelölt Balfilm csapata készítette.) 


Desney Bailey - ének

Kozma Orsi - ének

Harcsa Veronika - ének

Magyar Hajnal - ének

Krzysztof Scieranski - basszusgitár

Nagy János - billentyűs hangszerek

Mohai Tamás - gitár

Zsemlye Sándor - szaxofon

Fehérvári Attila - basszusgitár

Huszár Endre - dob 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„ Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt és vadászat után."
Bismark
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ