EuroMed Music Fesztivál a Gödör Klub teraszán
Dátum: 2007. agusztus 6., hétfő, 16:10
EuroMed Music Fesztivál címmel augusztus 23-tól rendezik meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kultea klubjának nyár végi programsorozatát Budapesten, a Gödör Klub nyitott teraszán – tájékoztatott Kátay Zoltán, a klub vezetője.

Naponta este 7 órakor kezdődnek az első ingyenes koncertek, 10 órakor az utolsók - tette hozzá.

A háromnapos fesztivál a mediterrán térségben élő országok együttműködésének kulturális "terméke". A rendezvényt konferencia előzi meg, amelynek témája az euro-mediterrán térségben zenével foglalkozó szervezetek számára kialakítandó internetes hálózat - közölte a múzeum.

Az esemény keretében 9 koncerten 27 magyar, továbbá 18 jordániai, izraeli, olasz, illetve lengyel zenész lép pódiumra.

A koncerteket megelőzően a zenészeknek műhelymunkára is lehetőségük nyílik: egyebek között az arab és az európai zene összefonódását elemzik. A fiatal olasz, lengyel, jordán zenészek mellett olyan személyiségek is részt vesznek az eseményen, akik a világ számos pontján közvetítették a zsidó vagy az arab kultúrát.

A 23-i koncertek egyik kiemelkedő alakja Yael Offenbach, aki a tábla nevű indiai hangszeren játszik. Ott lesz a fesztiválon a Magyarországon élő örmény David Yengibarian, a lengyel Dikanda együttes énekes-harmonikás szólistája, Anna Witzak, és nem utolsósorban Borbély Mihály világhírű magyar szaxofonos, aki a magyar népzene és a dzsessz gyümölcsöző kapcsolatát reprezentálja.

Másnap többek között a 30 éves Szandai Mátyás hallható, aki 1996-tól a Dresch Quartet tagjaként több hazai és külföldi fesztivál szereplője. Hallható Miczura Mónika énekes, Frenkie Látó dzsesszhegedűs, továbbá Bishara Naddaf dobos, az Izraeli Filharmonikusokból alakult arab-zsidó kamaraformáció tagja.

A harmadik napon Shlomo Bar ütős után a marokkói-magyar Chalaban együttes muzsikusa, Said Tichiti is bemutatkozik a fesztiválon.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ