
„A nyár utolsó csókja!" mottóval életre hívott programban más művészeti események is helyet kaptak, lesz képzőművészeti tárlat, fotókiállítás, abszurd színházi előadás is - tette hozzá Kádár Edit.
Tájékoztatása szerint a fesztiválra a korábbi tapasztalatok alapján 50 ezer embert várnak, az esemény több millió forintos költségvetését pályázati úton nyert pénzből, szponzori támogatások révén és saját erőből teremtették elő.
A zenei csemegék sora augusztus 20-án este kezdődik, amikor Visegrádi Országok Művészeti Találkozója keretében a szlovák népzenei elemeket felhasználó Druzina, és a dalait roma, angol és cseh nyelven előadó hip-hop formáció, a Gipsy.cz lép a közönség elé.
A következő napokon többek között a Debreceni Konzervatórium Ütőseiért Alapítvány együttesének hangversenye, illetve fúvószenekarok és majorette csoportok találkozója kínál szórakozást.
Augusztus 23-án Sharrie Williams, a soul, funk és gospel koronázatlan királynője énekel Mezőtúron, az énekesnő fellépése után két gitáros, a világzenét játszó Agócsi-Tüske duó zárja az aznapi programot.
Másnap a komolyzene kedvelői Pitti Katalin operaénekes és Teleki Miklós orgonaművész hangversenyét élvezhetik, míg az olasz Al Tei együttes az észak-itáliai hegyek és tájak hangulatát idézi fel zenéjében.
A zárónapon Ezerarcú harmonika címmel Orosz Zoltán és zenekara ad koncertet, és fellép a Vodku v Glotku együttes is.
A zenei események többségét a város központjában, a Szabadság téren felállított színpadon tartják.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |