Bartók nyomában
Dátum: 2005. december 31., szombat, 13:26
1981-ben, a Bartók-centenárium évében indult útjára a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A szerző születésnapján, március 25-én Ferencsik János, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és az Állami Hangversenyzenekar adott ünnepi hangversenyt a Zeneakadémián, az Erkel Színházban pedig egy estén szerepelt Bartók három színpadi műve, A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin.

2006-ban, Bartók születésének 125 évfordulóján ismét a világ legismertebb magyar művészét ünnepelheti a Tavaszi Fesztivál közönsége. Az évforduló előestéjén, március 24-én Kocsis Zoltán és Ránki Dezső valamint, az ÁHZ utódja, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt a Művészetek Palotájában. És ahogy negyed százada, most is egy estén láthatjuk majd a három egyfelvonásost.

A fenti két esemény azonban csak része a Fesztivál tervezett Bartók-programjainak. Bartók művészetének világszerte elismert tolmácsolói mellett fellépnek az ifjabb generáció legjelesebb képviselői is, mint például Kelemen Barnabás vagy Lendvay József. Igazi fesztiváleseménynek ígérkezik a magyarországi Bartók Kórusok koncertje, valamint az Angelica Leánykar Bartók-estje. Különleges, történelmi hangulatú előadást várhatunk a Bázeli Kamarazenekartól, attól az együttestől, amelyik az 1930-as években két nagyjelentőségű művet is rendelt Bartóktól. A két mű közül az egyiket (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára) Christopher Hogwood vezényletével szólaltatják meg a Zeneakadémián.

A koncertek mellett kiállítások és táncelőadások idézik meg a 20. század egyik legnagyobb zsenijét. A Honvéd Táncszínház Foltin Jolán és Novák Ferenc forgatókönyve alapján „Bartók útjait" járja végig, a folklorista tudós zenész tájait idézi meg a tánc eszközeivel.

Bartókot ma már klasszikusként tisztelik mindenütt, olyan szerzőnek tekintik, aki nemzetek feletti, egyetemes életművet alkotott, aki titokban azért megtanította az egész világot „magyarul".

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ