Zenei Oscar a Fesztiválzenekarnak
Dátum: 2007. október 4., csütörtök, 12:54
Fantasztikusnak tartja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) vezetője – akit Sanghajban értek utol telefonon –, hogy egyik felvételük Londonban ismét megkapta a Classic FM Gramophone-díjat, a világ legjelentősebb komolyzenei rádiójának és a világ legbefolyásosabb komolyzenei szaklapjának közös, összesen 15 kategóriában odaítélt elismerését.

Fischer Iván elmondta: nagyon örül és kivételes dolognak tartja, hogy másodszor nyerte el az együttes a lemezszakma Oscar-díjának is nevezett - a szerda esti londoni gálán bejelentett - „The Classic FM Gramophone Award" kitüntetést. Ezúttal Gustav Mahler 2. szimfóniájának CD-felvétele kapta a díjat az Editor's Choice (a szerkesztő választása) kategóriában. A Channel Classics kiadásában megjelent felvételen közreműködik Lisa Milne (szoprán), Birgit Remmert (alt) és a Magyar Rádió Énekkara.

Az 1998-as Gramaphone-elismerést Bartók A csodálatos mandarin című felvételért kapták, és akkor a világ elkönyvelte, hogy Bartók-művek előadásában a magyarok az etalon, de Mahler-felvétel rengeteg van a világban, ezért különleges ez a díj - hangsúlyozta Fischer Iván.

A Gramaphone-díj rangját annak is köszönheti, hogy a nyerteseket mindig az előző évben - ezúttal 2006-ban - a világon megjelent sok ezer komolyzenei lemezből választják ki.

Az Év művésze fődíjat Julia Fischer fiatal müncheni zongoraművész nyerte el a 13 ország komolyzenei rádióadóinak online szavazása alapján, életműdíjjal Montserrat Caballé szopránénekesnőt tüntették ki.

Fischer Iván azt is elmondta, hogy Szucsouban (Suzhou), amelyet Kína Velencéjének is neveznek, egy új, nagyszerű hangversenytermet avatott a Fesztiválzenekar háromnapos koncertsorozattal. Az első este (hétfőn) meghívott vendégekkel volt tele a terem, még Pekingből is érkeztek magas rangú személyiségek.

A másik két napon a helyi közönség hallgatta a zenekart. A karmester különösképpen örült annak, hogy nagyon sok fiatal - tizen- és huszonéves - jött el a hangversenyükre, és nagyon lelkesen ünnepelte őket. Pénteken, a Kínai Magyar Évad keretében Sanghajban fognak muzsikálni - tette hozzá.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A fal mindig keményebb, mint a fejünk, amellyel be akarjuk törni."
Marie Curie
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ