Beyoncé, Justin Timberlake, a Linkin Park és a Daughtry együttes egyaránt három jelölést kapott a következő, sorrendben 35. American Music Awardsra. A jelöléseket kedden jelentették be. A díjakat rockrajongók szavazata és a lemezeladások alapján ítélik majd oda, s a díjkiosztó gálát november 18-án a vadonatúj Los Angeles-i Nokia színházban tartják. A díjkiosztót korábban rendszeresen a Shrine Auditoriumban rendezték. Az esemény házigazdája, mint már évek óta, Jimmy Kimmel ismert televíziós személyiség, showman lesz.
Mind a jelöltek, mind a győztesek kiválasztásánál újdonság, hogy interneten is lehet szavazni egészen november elsejéig. A győztesek kihirdetését - akárcsak korábban - az ABC televízió közvetíti.
Az már biztos, hogy a díjkiosztón fellép Céline Dion, valamint a jelöltek között is szereplő Fergie (a közelmúltban Budapesten járt Black Eyed Peas énekesnője), valamint Rihanna és a Daughtry együttes.
A már említetteken kívül pop-rock kategóriákban a jelöltek között szerepel Avril Lavigne, Timbaland, a Maroon 5, a country kategóriában Toby Keith, Martina McBride, a Big and Rich és a Broooks and Dunn neve. A soul és rhythm and blues kategória jelöltje egyebek között T-Pain, Ne-Yo, Fantasia, és R. Kelly, a rap és hip-hop kategóriában pedig Fabulous és Young Jeezy esélyes a győzelemre.
Az egyéb kategóriákban feltűnik többek között Jennifer Lopez, a My Chemical Romance, a White Stripes neve, a filmzenék között jelölték például a Magyarországon is bemutatott Hajlakk muzsikáját.
(MTI-Panoráma)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

