Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden
Dátum: 2008. március 23., vasárnap, 11:42
Öt országból huszonnégy fiatal tehetség vesz részt a kedden kezdődő Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, amelyet immár harmadik alkalommal rendeznek meg Szegeden – tájékoztatta Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész.

A versenyre, melyet kétévente Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan rendeznek meg, az idén Magyarország mellett Japánból, Kínából, Szerbiából és Spanyolországból érkeznek fiatal tehetségek - mondta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja.

A 2004-ben elindított verseny célja, hogy a zongora szakos hallgatók és ifjú művészek Bartók Béla szülővárosa - Nagyszentmiklós - közelében, Szegeden bemutatkozhassanak, valamint, hogy a tehetséggondozáson túl pódiumlehetőséghez juttassanak az arra legméltóbb muzsikusok - fogalmazott a művész.

A vasárnapig tartó háromfordulós megmérettetésen az indulóknak az elődöntőben és a középdöntőben szólóműveket, a döntőben pedig - amelyen Gyüdi Sándor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar is közreműködik - egy versenyművet kell előadniuk. A versenyprogramban a Bartók-művek mellett szerepelnek többek között Liszt Ferenc, Debussy, Chopin, Mozart alkotásai is - közölte a dékán.

A verseny végeredményét vasárnap délelőtt hirdeti ki a Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész vezette zsűri. Délután a résztvevők megkoszorúzzák Bartók Béla nagyszentmiklósi szobrát, majd gálahangversenyt rendeznek a Nákó-kastélyban.

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ