Magyar nyerte a belga nemzetközi komolyzenei versenyt
Dátum: 2008. május 25., vasárnap, 11:24
Brickner Szabolcs operaénekes nyerte a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei seregszemléjét, a kizárólag pályakezdő művészeket felvonultató belgiumi Erzsébet királyné versenyt.

Ez volt az első alkalom, hogy az évente rendezett megmérettetésen magyar művésznek ítélték oda az első díjat. Ugyancsak most először fordult elő a verseny több mint 50 éves történetében, hogy a győztes egy tenorista lett.

A szombat éjjeli díjkiosztó gálán a második díjat a francia Isabelle Druet-nek, a harmadikat a lengyel Bernadetta Grabiasnak adták át.

A Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett, majd a németországi Augsburgban is tanulmányokat folytató Brickner Szabolcs a hét elején kezdődött döntőben Meyerbeer-, Britten-, Mahler-, Verdi- és Csajkovszkij-művekkel lépett fel, és a sajtó már szerdai szereplése után győzelmi esélyesként említette.

Az évente más-más műfajban rendezett versenyen ezúttal operaénekesek indulhattak, mégpedig a hagyományoknak megfelelően éppen végzett, fiatal művészek. Az idei versenyre 83 nevezést fogadtak el. Fellépett két másik magyar, a mezzoszoprán Érsek Dóra és a szoprán Kriszta Kinga Julianna, ők azonban nem jutottak el a döntőig.

(Veres Béla)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ A világ Isten bűnbeesése."
Hebbel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ