
Esmények
A brit Peter Gabriel és Jose Antonio Abreu venezuelai zeneszerző részesül idén a Polar-díjban – jelentette be kedden az elismerést odaítélő bizottság Stockholmban.

Esmények
Minden eddiginél erősebb sztárfelhozatallal várja - idén is a marosvásárhelyi Vikend telepen – Erdélybe a fesztiválozókat, a CokeLive Félsziget Fesztivál július 23-26 között.
Esmények
Világhírű nevek sorával csábítja közönségét az idei Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékok. Az április 4-én kezdődő és 10 napon át tartó eseményre a jegyek 95 százaléka már elkelt.
Esmények
A kismartoni (eisenstadti) Esterházy-kastélyban a Haydn, a fenomén című kiállítással kedden hivatalosan is megkezdődött Ausztriában a zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév.

Esmények
A XVIII. Nemzetközi "Bohém" Ragtime & Jazz Fesztivál 2009-ben is a szokásos időpontban, március utolsó hétvégéjén (március 27-29.) lesz Kecskeméten az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. A hagyományosan „utazó fesztiválnak” összesen 17 koncertje lesz 7 magyar városban, 9 nap alatt.

Esmények
Első alkalommal rendeznek zsidó zenei fesztivált a budapesti Spinoza Házban, ahol március 21. és 30. között a zsidóság dalaiból adnak több műfajban ízelítőt.

Esmények
Duffy három díjat is elvitt szerdán este Londonban, a Brit Awards zenei díjkiosztón. Életműdíjat kapott a Pet Shop Boys.

Esmények
Zséda, Harcsa Veronika, Palya Bea, az Anti Fitness Club kapta többek között a legfontosabb díjakat a Fonogram zenei díjkiosztóján szerdán este a budapesti Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala a közönség online szavazásán a Republic együttes Gyere közelebb, menekülj el című dala lett. Az életműdíjat a 60 esztendős Deák Bill Gyula kapta.

Esmények
Száztíz kategóriában osztják ki vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) a legrangosabb zenei kitüntetéseket, a Grammy-díjakat Los Angelesben. A szakmai elismerést szimbolizáló arany gramofont több órás gála keretében adják át a kiválasztottaknak a Staples Centerben; a sztárfellépők között lesz Lil Wayne, a Coldplay, Katy Perry, Paul McCartney, Sheryl Crow és Charlie Haden.

Esmények
Lil Wayne amerikai rapper nyolcszoros, a brit Coldplay együttes hétszeres jelölt a Grammy-díjakra. A klasszikus zenei kategóriákban nincs magyar kiválasztott.
Esmények
Chris Brown lett az év előadója az American Music Awards sorrendben 36. alkalommal megrendezett díjkiosztóján. Ő díjakat közép-európai idő szerint hétfőre virradóra adták át Los Angelesben, a Nokia Theatre-ban.

Esmények
A hétszeresen jelölt Kevin Chesney nyerte az év előadója címet az amerikai Countryzenei Szövetség (CMA) idén 42. alkalommal odaítélt díjai közül. A közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra Nashville-ben megtartott gálán George Strait kapta az év kislemezéért és albumáért járó elismerést.

Esmények
November 28-án lesz a XI. Bluespatika Jamboree a Gödör Klubban. Célja egy szakmai és közönségtalálkozó megvalósítása, a blues zene széles spektrumon megszólaló világának bemutatása, különböző stílusokat (rythm & blues, rock-blues, chicago/delta blues, jazz-blues session) képviselő , "nagy öreg", és frissen feltörekvő hazai valamint nemzetközi előadók fellépésével. .

Esmények
Moszkvában egy hét múlva minden idők legnagyobb, leglátványosabb és legköltségesebb Eurovíziós Dalversenye kezdődik meg; az orosz főváros alaposan felkészült a fesztiválra.
Esmények
Pénteken kezdődik az 5. Pozsonyi Nemzetközi Kamaragitár Fesztivál, amelyen francia, japán, bolgár, portugál és magyar művészek lépnek fel, kiegészítő programként pedig szemináriumok és gitárkurzusok várják a hangszer szerelmeseit.

Esmények
Idén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nu-roma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével. A SZIN - a magyarországi fesztiválok közt – elsőként tűzte zászlajára a fenntartható fejlődés népszerűsítését, ennek keretében a tavaly bevezetett újítások mellett idén tövábbi ökotudatos fejlesztéseket terveznek. Mindezt augusztus 26. és 30. között.
Esmények
Rév Lívia, világszerte elismert zongoraművésznő megkapta a francia állam legnagyobb kitüntetését; a Becsületrendet az 1947 óta Franciaországban élő művész a Párizsi Magyar Intézetben vehette át.

Esmények
Március 19-én igazi ünnepléssel kezdődik a Magyar Jazz Ünnepe nevű három napos fesztivál: aznap 19-órakor adják át a Magyar Jazz Szövetség vezetői a Szabó Gábor Jazz Életműdíjat, amelyet ezúttal Csepregi Gyula szaxofonos vehet át a Budapest Jazz Clubban.

Esmények
Plácido Domingo nyerte el első ízben az egymillió dollár értékű Birgit Nilsson-díjat. A legendás svéd szoprán halála előtt hozta létre alapítványát, amellyel a világ operajátszását kívánta támogatni.
Esmények
Nagy Csaba, a Magyar Állami Operaház trombitaművésze kapta az elmúlt évad legjobb művészi teljesítményéért járó Ferencsik-díjat; az elismerést a zenész szerdán vette át Kovács János első karmestertől.

Esmények
Öt-öt Grammy-díjat nyert az 51. Grammy-gálán Robert Plant és Allison Krauss a Raising Sand, valamint Lil Wayne Tha Carter III című albuma. A brit Coldplay együttes három díjat nyert, köztük az év daláért és az év rockalbumáért. Plant és Krauss az év felvételéért és az év albumáért járó fődíj nyertese.

Esmények
A világ legnagyobb zenei szakvásárán és lemez-seregszemléjén, a Cannes-i Midemen kedden este tizenöt kategóriában adják át a klasszikus zenei elismeréseket, a Midem Classical Awards díjakat; a fesztivált január 18-21. között 43. alkalommal tartják a dél-franciaországi városban.
Esmények
Póka Egon basszusgitáros, billentyűs, zeneszerző és Jeanne Carroll amerikai bluesénekesnő kapta a Bluespatika Életműdíjat. Az elismerést péntek este adták át Budapesten, a Gödör Klubban, a XI. Bluespatika Jamboreen, ahol a díjazottakon kívül megjelent a műfaj több hazai és külföldi művelője is.
Esmények
A kolumbiai Juanes nyerte az év felvétele, az év albuma és az év dala díjakat a 9. Latin Grammy díjkiosztóján. A gálát közép-európai idő szerint péntekre virradóra rendezték Houstonban
Esmények
A Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, a világ egyik legrégebbi és legkiemelkedőbb versenyén hétfőn este Várdai István csellista nyerte el a 20 ezer frankos fődíjat - közölte a verseny után Bíró Csilla menedzser.