A szülőföld kötelez
Dátum: 2006. február 23., csütörtök, 22:02
Művészeti összefogásban ünnepli a Bartók-évet Szeged, a zene és tánc mellett a képzőművészetnek és az irodalomnak is helye van a Bartók-megemlékezések sorában, derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Szegeden.

A Bartók emlékbizottság január elején kezdte meg munkáját Szegeden, a város és a helyi kulturális intézmények vezetői ekkor kezdték egyeztetni terveiket és programjaikat egy bizottságban, amelynek elnöke Botka László, a Tisza-parti város polgármestere, s tagjai a város tudományos és kulturális életének jeles képviselői.

A szegedi Bartók-évi programokat „A szülőföld kötelez" mottó szerint szervezték.

Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának főigazgatója, a bizottság tagja elmondta: két értelmezése is van ennek a jelmondatnak. Egyrészt: bár Bartók a népek testvériségének jegyében alkotott, de mindig hangsúlyozta, hogy magyar zeneszerző. Másrészt: bár Bartók nagyszentmiklósi szülőföldje a határokon túl van, a programsorozat, a Bartók emlékbizottság és a Pro Bartók Társaság építsen a napi problémák fölött átívelő Szeged és Nagyszentmiklós között.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar karmestere hangsúlyozta: a programsorozat egyik célja, hogy „társadalmasítsa Bartókot", tehát hogy azok is utat találjanak ehhez a zenei világhoz, akik eddig nem kedvelték a komolyzenét.

Ennek egyik eszköze szeretne lenni az az augusztus 12-i utcazenélés, amikor a Klauzál téren játszanak Bartók műveiből, valamint a zeneszerző szívügylét alkotónépzenéből.

A program összeállításakor annak is nagy figyelmet szentelt a Bartók emlékbizottság, hogy a zene mellett a társművészetek is kiemelt helyet kapjanak, így például már a műsorfüzeten is Kass János Bartókot ábrázoló bélyegterve szerepel.

(MTI - Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Csak a közepes művek kifogástalanok – a nagy művek sohasem."
Lucian Blaga
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ