Elindul a Magyar Állami Operaház modernizációja; a kormány a héten 250 millió forint támogatást ítélt meg e célra - közölte Bozóki András kulturális miniszter. – Az Operaházban azért kellett váltani a főigazgatói székben, hogy egy racionálisabb működésre tudjunk áttérni. Ennek az volt a feltétele, hogy az új vezetés kidolgozza az Operaház modernizációs programját - mondta Bozóki András.
Hozzátette, hogy Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató tavaly decemberre tette le a következő évekre vonatkozó modernizációs tervet, amely szerint a fő játszóhely az Ybl-palota lesz, míg az Erkel Színházat felújítják.
A miniszter rámutatott arra, hogy a kormány által kedden megítélt 250 millió forint, amelyet azonnal megkap a dalszínház, nem elegendő az Operaház modernizációjára, az intézmény „egymilliárd forintot kért" e célra.
Ezt azonban nem egy összegben, csak ütemezve kaphatja meg, annak fényében, hogyan halad előre a modernizáció - fűzte hozzá.
Bozóki András kiemelte, hogy a mostani egy átalakítási folyamat első része, ám „a kormánydöntés nem határozta meg a további összegek ütemezését, ezt majd a választások után fogja megtenni".
Szólt arról is, hogy a hónap végén jár le az Operaház gazdasági igazgatói posztjára kiírt pályázat határideje; véleménye szerint még áprilisban megszülethet a döntés.
A kulturális minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint az Operaházban szükséges a repertoár szakmai szempontok szerinti szelekciója és csökkentése, továbbá a fokozatos áttérés a blokk-rendszerű működésre.
Mint a közleményükben olvasható, az új rendszer lehetővé teszi a turnék és csereturnék átlátható tervezését, áttekinthetővé és hosszú távon tervezhetővé válhat a játékrend, költségtakarékosabbá a gazdálkodás.
A rendszer alapfeltételeként próbaszínpadot (házi színpadot) hoznak létre az Ybl-palotában; az előkészítés még az idén megkezdődik.
A korszerűsítés után az Erkel Színházban az Opera változatlanul jelen lesz előadásaival, ám nem működtetőként. A tervek szerint az operajátszás számára évente 120 nap állna rendelkezésre, ezt az Operaház előadásai és próbái töltenének ki. Az átépítésre a beruházó magánpartnert a kormány pályázati úton választja ki.
A most megítélt 250 millió forintból 65 millió forintot egy olyan projektiroda felállítására fordítanak, amely elkezdi az Erkel Színház úgynevezett PPP-konstrukciójának (Privat Public Partnership) kidolgozását.
Emellett 125 milliót szánnak a házi színpad beruházásának előkészítésére, továbbá 30-30 milliót „modernizációs menedzsment irányítási eszközök" bevezetésére és a technikai fejlesztésre - áll a közleményben.
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


