Jogvita az Operaház Bartók-estje körül
Dátum: 2006. március 28., kedd, 16:43
Nyílt levélben határolódott el a Magyar Állami Operaház péntekre tervezett, a zeneszerzőre nézve szerinte súlyosan sértő Bartók-bemutatójától Vásárhelyi Gábor, a komponista jogutódja.
Szinetár Miklós rendező szerint az előadásokban nincsen semmi ízléstelen, embertelen elem, amit a szerző kifogásolna; Lőcsei Jenő koreográfus pedig azt mondta, Bartók Bélához teljesen hű adaptáció készült.

„... mint Bartók Béla jogutódja, és egyben mint a 2006-os állami Bartók Béla Jubileumi Év védnöke elhatárolódok a Magyar Állami Operaház Bartók-estjétől" - fogalmazott Vásárhelyi Gábor a Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatónak címzett levélben.

Mint kifejtette, Bartók Béla születésének 125. évfordulóját fontosabb ünnepnek tartja saját maga és a magyar kultúra számára annál, minthogy „a műveit sértőkkel" vitákba keveredjen.

A jogutód azt írta: a közte és a főigazgató elődje, Szinetár Miklós között egy éve kezdett, majd Hegyi Árpád Jutocsával folytatott egyeztetések Bartók Béla színpadi műveit bemutató estről „láthatóan nem vezettek eredményre".

Úgy ítélte meg, a Lőcsei Jenő által koreografált A csodálatos mandarint "a szövegkönyvtől teljesen eltérően, a mű integritására és Bartók Bélára nézve súlyosan sértően" tervezik bemutatni.

Hegyi Árpád Jutocsa úgy foglalt állást a pénteki, három színpadi művet magában foglaló Bartók-premier kapcsán: a jogörökös "„ogtalanul és érthetetlen okból" meg akarja akadályozni a bemutatót, amit azonban mindenképpen megtartanak. A főigazgató szerint a jogörökös „egyoldalúan és jogszerűtlenül" akarja felbontani azt a szerződést, amelyet az Operaház még Bartók Bélával kötött.

Mint írta: az Operaház teszi a dolgát, remekműveket mutat be tehetséges, korszerű interpretációban; ez a kötelessége a közönség és a halhatatlan szerzők felé.

Hegyi Árpád Jutocsa szerint„aki ezt meg akarja akadályozni, az nézetem szerint bűnt követ el a kultúrával, a szabad alkotóművészettel és a közönséggel szemben".

A dalszínházban pénteken felújításként A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin, illetve A kékszakállú herceg vára című művet mutatják be; a koreográfus Román Sándor és Lőcsei Jenő, a rendező Szinetár Miklós.

Szinetár Miklós rendező azt mondta: tiszteletben tartja a jogutód elhatárolódását, de hozzátette, a közönség és a kritika dönt majd a darabokról.

Megítélése szerint az előadásokban nincs semmi ízléstelen, embertelen elem, amit a szerző kifogásolna.

A csodálatos mandarinban nincs agresszív modernizálás, ízléstelenség vagy gusztustalanság, a ma színházában elfogadott szexuális normákhoz képest rendkívül szolid darabról van szó - mondta.

Lőcsei Jenő koreográfus arról beszélt: Bartók Bélához teljesen hű adaptáció készült, amelyben semmiféle alapvető torzulás nincsen, szinte minden jelenetnél figyelembe vette a szerző partitúra-beírásait.

Meggyőződése szerint ha Bartók Béla élne, ragaszkodna ahhoz, hogy darabját ne úgy játsszák, mint 1926-ban, 1954-ben vagy 1982-ben.

A koreográfus koncepciója szerint ez egy kortalan darab, amelyben Bartók saját korára reflektált, és amelyet jelen időben kell játszani ahhoz, hogy a történet hiteles lehessen. Ő csak hozzáigazította a 80 évvel ezelőtti darab keretét a XXI. század elejéhez - tette hozzá.

Elmondta, Vásárhelyi Gábor mérnök ragaszkodott volna ahhoz, hogy ne legyen több szereplő a darabban annál, mint ahogy azt Bartók megírta. Lőcsei Jenő szerint azonban ez nem lehet érv egy művészeti vitában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
Edmund Burke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ