Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Tűzijáték és a Magma Tűzszínház Szombathelyen
Dátum: 2011. szeptember 10., szombat, 7:09

A Pál Utcai Fiúk koncertje, tűzijáték és a Magma Tűzszínház előadása is színesíti a magyar dal napja rendezvényeit vasárnap Szombathelyen - tájékoztattak a rendezvény helyi szervezői pénteken.
A tűzijáték a Szent Iván Éji Vigasságok alkalmával, a Magma Tűzszínház előadása pedig a legutóbbi Savaria Történelmi Karneválon maradt el a rossz időjárás miatt, ezt pótolják a magyar dal napjához kapcsolódva. Szombathely tavaly csatlakozott először a magyar dal napja rendezvényhez. A vasárnapi programban hat helyi zenekar lép fel. Tizenöt órától a Tohu-Bohu, az FM Zeró, a 4N Acoustics, a Major zenekar, majd a Sixters játszik a Fő téren, a városháza előtt felállított Agora színpadon. Húsz órától az egyik legnépszerűbb hazai underground zenekar, a Pál Utcai Fiúk ad koncertet, majd utcabál zárja a rendezvényt. A Magma Tűzszínház 22 órakor kezdődő előadása Weöres Sándor Galagonya című versét dolgozza fel Izzik a galagonya címmel. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ ...a női ösztönök hamarabb találkoznak, és hamarabb jutnak egyezségre, mint a férfiak értelme."
Hugo
|
|