Maria Marica és Cornelius Zirbo nyerte meg a bukaresti 17. Magyar Zene Fesztivált
Dátum: 2021. május 14., péntek, 16:04

A Maria Marica hegedűs és Cornelius Zirbo gordonkás alkotta duó nyerte a bukaresti 17. Magyar Zene Fesztivált, amelyet a koronavírus-járvány miatt az idén is online tartottak meg.

Az eredményeket a csütörtökön este tartott virtuális gálakoncerten jelentették be, amelyet figyelemmel lehetett követni a szervező Bukaresti Magyar Kulturális Intézet Facebook-oldalán.

A versenyzőknek felvételt kellett beküldeniük az idei fesztiválra is. A versenyen a romániai zeneművészeti egyetemek diákjai vettek részt, akiknek magyar művet is játszaniuk kellett, ugyanis a verseny alapítói így teljesítik a fesztivál egyik célját, a magyar zene népszerűsítését.

Tóth István, a zsűri elnöke és a fesztivál egyik alapítója elmondta, hogy nehéz feladat elé állították a versenyzők, hiszen nem volt könnyű eldönteni a sorrendet a magas színvonalú produkciók között. Stan Katalin zenekritikus, a zsűri tagja is azt emelte ki, hogy a viszonylag alacsony részvétel ellenére magas színvonalú produkciókkal jelentkeztek a versenyzők.

A díjazottak listáját Kósa András László, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója ismertette. Az első helyezett Maria Marica és Cornelius Zirbo az Isztambuli Magyar Kulturális Intézetben adhat jutalomkoncertet. Második lett Maria Ionel zongorista, aki a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen léphet fel. Harmadik helyezést ért el Fazakas Tamás bariton, aki a Bécsi Collegium Hungaricumba kapott meghívást.

Bács Lajos emlékdíjat kapott és a Szófiai Magyar Kulturális Intézetben koncertezhet Sofia Blandu gordonkás, valamint kéthetes ösztöndíjat kapott az ICon Arts Transilvania Nyári Akadémiájára Salomeea Bodea fuvolista. Közönségdíjban részesült a Lázár Katalin és a Ioan Mihaileanu alkotta fuvola-zongora duó, amely a szervező intézet karácsonyi koncertjén léphet fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ