Az ötéves Nagy Emma Quintet Harcsa Veronikával a Zeneakadémián
Dátum: 2023. március 27., hétfő, 18:22

Ötödik születésnapját ünnepli a Nagy Emma Quintet április 12-én a Zeneakadémia Solti termében. A kétórás koncerten vendégként Harcsa Veronika is fellép.

A hazai dzsessz színtér izgalmas formációjának ünnepi koncertjén debütál a Return című középlemez (EP) - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A Bartók Konzervatórium növendékeiből 2018-ban alakult zenekar rövid idő alatt a műfaj egyik kiemelkedő együttesévé nőtte ki magát. Bemutatkozó, Set to Face című lemezük 2019-ben, az ezt követő Low Frequency Oscillator 2020-ban jelent meg. Harmadik, Synced című anyaguk tavaly tavasszal a rangos svájci Unit Records kiadó gondozásában jött ki. Számos belföldi koncertjük mellett felléptek Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Spanyolország különböző versenyein és fesztiváljain.

Legújabb EP-jüket idén februárban vették fel, április 12-én a Zeneakadémián először fogják élőben végigjátszani. A középlemez a Gyányi Marcell és Szabó Dániel Ferenc által működtetett Morotva Records gondozásában április 21-én jelenik meg.

"A Return öt dalának koncertszerűbb lesz a lüktetése az eddigi felvételeknél, műfajbeli dinamikája széles skálát ölel fel a halk balladáktól a tizenhárom nyolcados zúzásig. A kvintett hangzásának most is kiemelten fontos tényezője, ahogyan a tagok sokféle zenei háttere egységgé forr" - szerepel az ajánlóban.

Az anyagon egyenlően hangsúlyos hullámokban hallhatóak kemény dob groove-ok, szabad improvizáció, dalformájú kortárs kompozíciók, valamint egyéb, alternatív megoldások.

A kvintettben Nagy Emma énekel, Cseh Péter gitározik, Oláh Krisztián zongorázik, Dénes Ábel bőgőzik, Klausz Ádám dobol.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Amikor egy kutya megugat egy árnyékot, tízezer kutya valósággá teszi azt."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ