Bretz Gábor és Dragony Tímea kapta idén a Bartók-Pásztory-díjat
Dátum: 2023. március 29., szerda, 11:08

A kuratórium 2023-ban Bretz Gábor operaénekesnek és Dragony Tímea zeneszerzőnek ítélte a Bartók-Pásztory-díjat - közölte a Zeneakadémia szombaton az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra a Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett két művész - egy előadóművész és egy komponista - nevét.

Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, ennek alapján odaítéléséről az egyetem rektorából és oktatóiból álló kuratórium dönt - emlékeztettek.

A kitüntetést 1984 óta minden esztendőben olyan, kimagasló tevékenységet végző magyar művészek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez - fűzték hozzá.

A kitüntetettekről határozó kuratórium elnöke a Zeneakadémia mindenkori rektora, jelenleg Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, érdemes művész, tagjai pedig az intézmény neves oktatói.

A közlemény szerint laudációjában Meláth Andrea operaénekes, az Ének Tanszék vezetője azt írta, hogy Bretz Gábor a mai klasszikus zenei élet vezető basszbaritonja, nemcsak hazájában, hanem a külföldi opera- és koncertéletben egyaránt. A kitüntetett repertoárja a zenetörténeti stílusirányzatok teljességét felöleli Monteverditől napjainkig, és számos külföldi operaház színpadán bizonyított egyedülálló karakterével, személyiségének természetességével.

Bella Máté komponista, a Zeneszerzés Tanszék adjunktusa úgy méltatta Dragony Tímeát, hogy különös érzékenységgel ír nagy apparátusú, míves alkotásokat, amelyek a szélesebb közönség számára is könnyen befogadhatók, kompozíciói gyakran hallhatók, azokat neves szólisták és vezető szimfonikus, valamint kamarazenekarok széles körben játsszák.

Arra is kitért a laudációban, hogy Dragony Tímea több mint 35 kamaraművének szignifikáns hangszere a zongora, ezért kamaraműveinek ősbemutatóinál előadóként is aktívan vállal szerepet. Zeneszerzői és előadói pályája mellett pedig komplex zenepedagógiai munkát folytat a szolfézs, a zeneelmélet és a zeneirodalom oktatása területén: e céllal írt művei szintén kiemelkedő jelentőségűek, mivel bemutatják korunk kortárs zenéjét a legfiatalabb hangszeres generációnak - áll a Zeneakadémia közleményében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ