Több mint 300 karmester nevezett a második debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre
Dátum: 2023. április 6., csütörtök, 16:31

Öt kontinens 56 országából 308 fiatal muzsikus jelentkezett a második Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, amelyet az előválogatón kiválasztott 38 karmester részvételével augusztus 20-28. között rendeznek meg Debrecenben. A zsűri elnöke a világhírű finn karmester, Jorma Panula lesz - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

A fiatal karmesterek rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratóriumrészletet is vezényelnek majd. A jelentkezők - akik között venezuelai, marokkói, észt, indonéz, kazah és új-zélandi karmester is van - a háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vettek részt, hogy kiderüljön, kik kapnak meghívást az élő versenyre augusztus 20-28. között - írták, hozzátéve: az előzsűri döntése alapján végül 38 versenyző kezdheti meg a versenyt, köztük hat magyar résztvevő: Dénes-Worowski Marcell, Erdélyi Dániel, Johannes Marsovszky, Paul Marsovszky, Tóth Sámuel Csaba és Zsíros Levente.

"Az idén 100 éves Kodály Filharmonikusok évfordulója egybeesik a Psalmus Hungaricus centenáriumával, így végre megvalósulhat régi álmunk, egy debreceni oratorikus karmesterverseny megrendezése, aminek a tavaly nagy sikerrel elindított Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nagyszerű kereteket ad" - idézte a közlemény Somogyi-Tóth Dánielt, Debrecen főzeneigazgatóját.

A héttagú nemzetközi zsűrit egy igazi legenda, a 92 éves Jorma Panula elnökli, aki a helsinki Sibelius Akadémia professzoraként olyan tanítványokat mondhat magáénak, mint Esa-Pekka Salonen, Mikko Franck, Sakari Oramo, Jukka-Pekka Saraste vagy Osmo Vänskä. A zsűri munkájában Ács János (Olaszország/Magyarország), Peter Broadbent (Egyesült Királyság), Remy Franck (Luxemburg), Hamar Zsolt (Magyarország), Okszana Madaras (Ukrajna) és Somogyi-Tóth Dániel vesznek részt - olvasható a közleményben.

A megmérettetés középpontjában Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll. A verseny rendezői a szintén százéves fennállását ünneplő Kodály Filharmonikus Zenekar, a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales, valamint a Papageno. A Debreceni Egyetem a tavalyihoz hasonlóan idén is fontos együttműködő partnere lesz a világ minden sarkából érkező fiatal muzsikusokat bemutató Kodály-versenynek - jelezték.

A videós előválogatót követően 2023. augusztus 20-28. között, három fordulóban mérik össze tudásukat a versenyzők a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen partnereként. Az első fordulóban 15 perc, a másodikban 30 perc áll a karmesterek rendelkezésére a zsűri által meghatározott program előadására. A zsűri maximum 12 versenyzőt juttat tovább a második, hat versenyzőt a harmadik fordulóba, ahol a döntősök mindegyike az idén száz éves Psalmus Hungaricust vezényli majd.

A 40 ezer euró összdíjazású verseny részletes szabályzatát a https://kodalycompetition.com/hu/karmesterverseny-2023 linken lehet megtekinteni.

A Kodály Zoltán nemzetközi zenei versenyt változó kategóriákban rendezik meg: első alkalommal a vonósok (hegedű-, brácsa- és csellóművészek) mérték össze tudásukat 2022-ben. Akkor öt kontinens 43 országának 200 fiatal muzsikusa nevezett, a zsűri döntése értelmében az első díjat a 18 éves spanyol csellista, Carlos Vidal nyerte - idézték fel a szervezők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ