A magyar jazzélet kiválóságai koncerteznek az 5. Bukaresti Magyar Jazznapokon
Dátum: 2023. szeptember 29., péntek, 7:49

A kortárs magyar jazzélet nemzetközileg elismert kiválóságai lépnek a román főváros közönsége elé október 3-6. között 5. Bukaresti Magyar Jazznapokon - közölte a Liszt Intézet bukaresti központja.

Kósa András László, a bukaresti magyar kulturális külképviselet igazgatója az MTI-nek elmondta: a bukaresti Liszt Intézet 2019-ben indította legfiatalabb, a koronavírus-világjárvány idején is megszervezett, mindig jelentős közönségsikernek örvendő rendezvényét, amellyel a magyar jazzélet sokoldalúságát szeretnék megmutatni. A rangos fellépők mellett minden évben meghívják a magyar jazzoktatás kiválóságait is, akik mesterkurzust tartanak, a világhírre már szert tett együttesek mellett mindig keresnek feltörekvő zenekarokat is, illetve minden alkalommal van erdélyi jazz-zenész is a színpadra lépő együttesek között.

"A fesztivál elindítása előtt is komoly érdeklődés mutatkozott a magyar jazzélet személyiségei iránt Bukarestben, elég csak Gyárfás Istvánt megemlíteni, aki rendszeresen koncertezik román zenészekkel közösen. De említhetem a Djabét is, amely rendszeresen koncertezik Romániában: a Garanai Jazz Fesztiválon 13 ezer ember előtt léptek fel" - mutatott rá az intézet igazgatója.

Hozzátette: most az 5. Bukaresti Magyar Jazznapok jövő keddi nyitókoncertjén, a CREART Teatrelli termében is meghallgathatja a közönség Magyarország elsőszámú jazz/worldfusion zenekarát, az immár negyedévszázados történetre visszatekintő Djabe együttest.

Október 4-én a Green Hours Jazz Caféban Cári Tibor zeneszerző-zongorista, több romániai és magyarországi film, illetve színházi produkció zeneszerzője és Szabó J. Attila gordonkaművész elektro-akusztikus zenei projekttel lép a közönség elé. Október 5-én a Liszt Intézet koncerttermében a Magyar Jazz Szövetség elnökének formációja, a fennállása 10. évfordulóját ünneplő Bágyi Balázs New Quartet tart lemezbemutató koncertet.

Október 6-án a klasszikus zene és a jazz fúzióját újszerű megközelítésben művelő Jazzical Trió - Káel Norbert (zongora), Horváth "Pluto" József (basszusgitár) és Lakatos "Pecek" András (dobok) - koncertjével zárul a négynapos rendezvény.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett jazznapok zárókoncertjét megelőzően a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem Auditorium termében Káel Norbert zeneszerző, zongoraművész tart improvizációs mesterkurzust elsősorban zongoristáknak, de a műfaj iránt nyitott minden érdeklődőt várnak az eseményre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„Nem szabad haragudni a divatra, hisz oly fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ