A Müpában rendezik a Filharmóniai Társaság Zenekarának jubileumi koncertjét
Dátum: 2023. november 8., szerda, 9:48

BFTZ 170 címmel rendezi meg jubileumi nagykoncertjét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara november 23-án a Müpában, ahol Erkel, Dohnányi, Vajda Gergely és Dvorak művei hangzanak el Madaras Gergely és Marco Comin vezényletével.

Erkel Ferenc vezényelte 1853. november 20-án a Magyar Nemzeti Múzeumban az első "philharmoniai" hangversenyt, amely a későbbi Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 170 éves történetének első állomása volt - idézi fel a zenekar keddi közleménye.

Erkel már az első koncert alkalmával egy öt hangversenyből álló bérletet hirdetett, amelynek köszönhetően a közönség rendszeresen találkozhatott az európai klasszikus zenével.

A november 23-i koncerten az együttes történetében mérföldkőnek számító magyar szerzők művei mellett Marco Comin vezényli majd Dvorak kilencedik, az Újvilágból című szimfóniáját, amelyet 1899-ben a Filharmóniai Társaság Zenekara mutatott be a magyar közönségnek.

A koncert során Becze Szilvia műsorvezető mutatja be a nézőknek a Filharmóniai Társaság elmúlt 170 évének legemlékezetesebb pillanatait.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ