Az északi romantika jegyében rendeznek zenei maratont vasárnap a Müpában
Dátum: 2024. február 1., csütörtök, 10:50

Északi zeneszerzők - Grieg, Nielsen és Sibelius - darabjaival várja az érdeklődőket a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zenei maratonja vasárnap. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban és az Üvegteremben tartott zenekari koncertek és kamarazenei produkciók mellett ingyenes koncertfilmvetítések is lesznek - tájékoztatta a Müpa az MTI-t.

A közleményben felidézik, hogy a zenei maratont a Müpa és a BFZ 2008 óta minden évben megrendezi; a délelőttől késő estig zajló hangversenyek általában egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatják be.

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő zenei maraton idén rendhagyó módon három jelentős zeneszerző kiemelkedő alkotásait vonultatja fel: a norvég Edvard Grieg, a dán Carl Nielsen és a finn Jean Sibelius műveiből összeállított koncerteken a jól ismert darabok mellett ritkán hallható művek is felcsendülnek.

A közlemény szerint a fellépők között ez alkalommal is színpadra lép a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Kórus.

A Fesztivál Színházban délelőtt családi hangverseny várja a legifjabbakat, majd Ránki Fülöp szóló zongorakoncertet ad, este pedig Baráti Kristóf, Farkas Gábor és a BFZ művészeinek kamarakoncertje lesz hallható. Az Üvegteremben fiatal zeneakadémista tehetségek mutatkoznak be, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások felvételeinek vetítését élvezhetik a nézők - olvasható a közleményben.

A hazai előadók mellett nemzetközi sztár is színpadra lép: a világhírű svéd szoprán, Miah Persson dalestjének különlegessége, hogy kevésbé ismert északi komponisták művei is felcsendülnek.

A maratont a Fesztiválzenekar koncertje zárja: Sibelius első szimfóniáját adják elő a finn Anna-Maria Helsing vezényletével.

A maratonhoz tablókiállítás is kapcsolódik, amely a skandináv komponisták életét, és pályáját mutatja be - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ