A szombati utolsó válogatóban újabb tíz produkció mutatkozik be A Dal 2024 műsorában, és az adás után kialakul a crossover elődöntős mezőny. Az élő show alatt a közönség a zsűrivel együtt értékelheti a produkciókat - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a közmédia A Dal című műsorában 2012 óta új előadók, zenekarok mutatkozhatnak be dalukkal, a fellépőket új oldalukról ismerheti meg a közönség, a dalválasztó emellett új zenei formációkat hív életre.
Mint írják, a magyar dalok versenyét idén is a műfaji és stílusbeli sokrétűség jellemzi, a március 2-iki szombati negyedik és egyben utolsó válogatóban pop, rock, pop-rock, elektronikus, ballada és soul produkciók mérettetnek meg.
Az Év Dala 2024 címért versengő tíz produkció élőben, élő zenei kísérettel hangzik el a Duna csatornán látható showműsorban. Színpadra lép Csintalan Márk (dalának címe: Számítottam rád), a Fluidia (Miről szól ez a dal?), Juhos Zsófi & Patocska Olivér (Ma szerettem beléd), a Junkies (Királyi többes), a Pink Dragon (Kánaán), a Quack (Sosem elég), a Roy Galeri (Kiáltás), Szalma Annamária és Telek Attila (Százszor is), Szelina (Hazatért), valamint Szirtes Dávid (Emelem poharam).
A Dal 2024 múlt szombati harmadik válogatójából az idén tízéves Jazztelen blues-funky Kezeket fel című dala 47 ponttal került az elődöntőbe, ahol folk feldolgozásként fog elhangzani. Szintén 47 ponttal jutott tovább a Nem lehetek más, a Negál rockdala dzsesszként megújulva tér majd vissza. Bradics Jácint lírai produkciója elvarázsolta a közönséget, a Miért félnék álmodni rock köntösben mutatkozhat be a következő fordulóban. Első helyen, 48 ponttal a metál hangzású Együtt egyedül került tovább, a Here We Are trió balladaként hozza vissza a dalát.
A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Egri Péter és Ferenczi György által alkotott televíziós zsűri a Liana előadásában elhangzott A háztetők felett című dalt juttatta tovább, amely bluesként fog elhangzani jövő szombaton. Az áthangszerelésben a könnyűzenei élet kiválóságai segítik a versenyzőket.
A dalválasztó győztese Az Év Dala 2024 cím mellett egy nyolcszámos lemez elkészítésére kap lehetőséget a berlini Hansa Studios-ban. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.
Extra tartalmakért érdemes követni A Dal Facebook- és Instagram-oldalát, hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáját, adal.hu-t, valamint a műsor két házigazdája, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre közösségi felületét.
A Dal 2024 negyedik válogatója szombaton 19 óra 35 perctől látható a Dunán, ismétlés vasárnap a Duna World csatornán 10 óra 30 perctől.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |