Strauss-operával indítja az új évadot a Budapesti Fesztiválzenekar
Dátum: 2024. március 11., hétfő, 13:13

Richard Strauss Ariadné Naxoszban című operájával indítja a 2024/2025-ös évadot szeptemberben a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a budapesti Müpában.

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az évad programjait ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2024-25-ös évben is operabemutatóval indul a Fesztiválzenekar koncerttermi évada: a görög drámát olasz komédiával vegyítő operával, Richard Strauss Ariadné Naxoszban című művével.

Elmondása szerint Strauss operáját a közismert változattól eltérően, különleges kreatív formában mutatja be a zenekar, Strauss Az úrhatnám polgár című szvitjének zenéjét egy teljesen új koreográfiával kombinálva.

A címszerepet Emily Magee szoprán alakítja. Az előadásnak Fischer Iván nemcsak dirigense, hanem társrendezője is lesz, a művet a kiváló színésznő és commedia dell arte-specialista Chiara D Annával közösen állítják színpadra. Az opera 2024 nyarán Spoletóban debütál, majd ősszel a Müpa-beli előadások után a Vicenzai Operafesztiválon is bemutatkozik - tette hozzá a zeneigazgató.

Fischer Iván a közelgő évad koncert programjai közül kiemelte, hogy a Mahler ünnep alkalmából Amszterdamba kapott meghívást a Fesztiválzenekar, ahol két Mahler-szimfóniát is játszik az együttes: az Adagiettót is tartalmazó Ötödiket, valamint a Másodikat a Nemzeti Énekkar közreműködésével. Hozzátéve, hogy a hazai közönség is hallhatja majd mindkét szimfóniát.

A zeneigazgató-karmester felhívta a figyelmet a Prokofjev minifesztiválra is, amelyen Igor Levit zongoraművész három egymást követő estén játssza el Prokofjev mind az öt zongoraversenyét.

Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója a sajtóeseményen kitért arra, hogy az Európai Hidak fesztivál keretében különleges koncertre kerül majd sor Magyarország soros EU-elnöksége kapcsán.

Fischer Iván ennek kapcsán kiemelte, hogy a BFZ az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával ad közös koncertet, amelynek programjában egyik szerzeménye, Táncszvitje is műsorra kerül. A koncertet Brüsszelben és Budapesten is bemutatják.

Erdődy Orsolya emlékeztetett a Fesztiválzenekar 40. születésnapját ünneplő, jelenleg is tartó jubileumi évadra. Mint mondta, az évad első koncertjét, - amely Budapest 150. születésnapját is ünnepelte - több mint tízezer ember hallgatta a Hősök terén. Hozzátette: a jubileumi évad másik nagy mérföldköve a december 26-i születésnapi karácsonyi koncert volt, amelyen egy százhetven főből álló amatőr kórussal lépett fel a zenekar.

A jövő évaddal kapcsolatban kitért arra, hogy ezúttal is érkeznek vendégkarmesterek az együtteshez. Kiemelte Jakub Hrusa cseh karmestert, aki először lép fel a zenekarral, de Takács-Nagy Gábor a zenekar első, állandó vendégkarmestere is folytatja Haydn-Mozart-sorozatát a 2024-2025-ös évadban.

A 2024-2025-ös programok között szerepel még két barokk koncert is, amelyeket művészeti vezetőként, Jordi Savall és a barokk hegedű legkiemelkedőbb alakja, Midori Seiler jegyeznek majd - tette hozzá a menedzser-igazgató.

Erdődy Orsolya kiemelte, hogy magyar és nemzetközi szólistákban is bővelkedik a közelgő évad: Kirill Gerstein zongoraművész Brahms első zongoraversenyét, Francesco Piemontesi pedig Beethoven negyedikjét adja elő a Fesztiválzenekarral, Renaud Capucon pedig Mendelssohn e-moll hegedűversenyét hozza el a hazai közönségnek Guarneri-hegedűjén.

A menedzser-igazgató beszélt arról is, hogy a BFZ a következő szezonban ünnepli a Közösségi hetek 10. évfordulóját, amelynek során minden évben iskolákban, templomokban, zsinagógákban és idősotthonokban lép fel a zenekar. Ezt a koncertsorozatot az új évadban is folytatják - mondta.

Hozzátette: az évadban lesznek Kakaókoncertek is, az Iván mesél sorozat és a népszerű Midnight Music koncertek is folytatódnak.

Erdődy Orsolya kiemelte, hogy a Fesztiválzenekar új szezonfüzettel rukkolt elő a 2024-2025-ös évadra, amelyet hét BFZ-muzsikus különleges portréjával illusztráltak.

A nagyközönség április 3-tól vásárolhatja meg a bérleteket - hangzott el a sajtótájékoztatón.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Aforizmák
„ Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ