Budapesten született művészetkedvelő polgári családban. Zongoratanulmányait Benczúr Aglájánál folytatta, mellette zeneelméleti magánórákat is vett. A Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énektanár-karvezetője, a Kodály-módszert követő Sztojanovits Adrienne révén ismerkedett meg a népzenével, Bartók és Kodály kórusműveivel. Az iskolai kórus zongorakísérője lett, és rövid zongoradarabok írásával is megpróbálkozott, ekkor születtek első szakrális kórusművei és népdalfeldolgozásai. A kórust több alkalommal meglátogatta Kodály Zoltán, akivel ekkor ismerkedett meg személyesen is.

Érettségi után a Zeneakadémia énektanár tanszakára jelentkezett, de zeneszerző énje már ekkor megmutatkozott, énekvizsgáján saját népdalfeldolgozását adta elő. A főiskolán, ahol ő volt az egyetlen nő a zeneszerzés tanszakon, Viski János zeneszerzésre oktatta, a zongoraszakon Szegedi Ernő és Weiner Leó volt tanára, Kodály Zoltánnál népzenei ismereteit mélyítette el, az ének tanszak munkájában korrepetitorként vett részt. Ferencsik János óráin a vezényléssel is megpróbálkozott, sőt hegedűtanulmányokat is folytatott, tanára volt Bárdos Lajos és Szabolcsi Bence is. Középiskolai énektanári diplomáját 1945-ben, a zeneszerzőit két évvel később szerezte meg.

1945-től volt a Zeneakadémia tanára, 1960-tól 1981-es nyugdíjba vonulásáig vezette a középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakot. A negyvenes évek közepén egy évig Kodályt helyettesítette népzene óráin. Az évtized végén Párizsban ösztöndíjjal Tony Aubin, Nadia Boulanger és Olivier Messiaen kurzusait látogatta, és I. zenekari divertimentójával elnyerte a párizsi Conservatoire zeneszerzői díját.

Hazatérve bekapcsolódott a magyar zenepedagógia újjászervezésébe. Pályája egyik legfontosabb célkitűzésének azt tartotta, hogy a Kodály-módszert világszerte megismertesse és terjessze. Szolfézst, módszertant és gyakorlati oktatást is vezetett, egyik első zenepedagógiai munkája - Kodály biztatására - A zenei írás-olvasás módszertana címmel 1954-ben született. Később íródott az Öt kontinensen a zene szolgálatában, valamint a Zenei nevelési irányzatok a XX. században. Több könyvét is lefordították idegen nyelvre. Az 1960-as évektől nemzetközi zenepedagógiai konferenciákon vett részt, Kodállyal tanított a tengerentúlon, az idelátogató külföldiek képzésére az Esztergomi Nyári Egyetemen alapított kurzust. 1964-től a Nemzetközi Zenepedagógiai Társaság (ISME) elnökségi tagja volt.

A tanítás és a zeneszerzés egyformán fontos volt számára, de az élete úgy alakult, hogy többnyire előnyben kellett részesítenie pedagógiai feladatait, zeneszerzéssel csak akkor foglalkozhatott, ha maradt kis ideje. Komponistaként egyéni stílust alakított ki, amelynek két fő forrása a magyar népzene, valamint a párizsi tanulmányai alatt őt ért hatások, elsősorban Nadia Boulanger és Olivier Messiaen zenei felfogása volt. Több operát (Dalma, Firenzei tragédia, Adáshiba, Elfrida) és oratóriumot (Babilon, A hazug katona) írt. Komponált kórusokat, gyermekdarabokat (A makrancos királylány, Az igazmondó juhász, A didergő király, Az aranyszárnyú méhecske), műveket szólóhangszerre, dalokat, kórusműveket, színpadi darabokat (Képzelt beteg), kantátákat (Vörösmarty nyomán a Néhány gondolat a könyvtárban címűt, Radnóti Miklós költeményeire hattételes kantátát), zenekari és kamaraműveket, versenyműveket zongorára, orgonára.

Számos verset is megzenésített, a többi közt Dante szonettjeit, Balassi Bálint, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Vajda János, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Nagy Gáspár és Pilinszky János alkotásait. A kilencvenes években érdeklődése az egyházi zene felé fordult, több misét is komponált, szerzői lemeze 1984-ben és 2004-ben jelent meg.

1992-től a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja, 1978 és 2003 között a Magyar Kodály Társaság és a Bárdos Lajos Társaság társelnöke, a varsói Chopin Társaság tagja, a Nemzetközi Kodály Társaság vezetőségi tagja volt, majd utóbbi szervezet tanácsadójaként működött. 1992 és 1996 között a Magyar Zenei Kamara alelnöki tisztségét látta el. 1993-94-ben a Magyar Rádió Felügyelőbizottságának elnöke volt.

Művészete elismeréseként 1947-ben Liszt Ferenc-, 1959-ben Erkel Ferenc-, 1994-ben Apáczai Csere János-, 1995-ben és 2004-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal, 2001-ben Kodály Zoltán-díjjal tüntették ki. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést (1992), a kiváló művész címet (2000) és a Magyar Örökség Díjat (2004). 2006-ban fáradhatatlan zenepedagógusi munkásságáért, a magyar zenei kultúra gazdagítása és elismertetése érdekében folytatott tevékenységéért átvehette a Kossuth-díjat, valamint a Pittsburgh-i Duquesne Egyetem díszdoktorává avatták. 2011-ben Prima díjas, 2014-ben a Nemzet Művésze lett, a következő évben a Zeneakadémián rubindiplomát vehetett át. 2018-ban életműve elismeréseként megkapta a Nemzetközi Kodály Társaság Prix d Honneur díját. 1994 óta Törökbálinton zeneiskola viseli a nevét, 2009-ben a város díszpolgára lett. 2005-ben létrehozta a Zenélő Gyermekekért Alapítványt. 2019-ben Budapestért Díjat kapott.

Kilencvenötödik születésnapja alkalmából az MMA szerzői estet rendezett tiszteletére. Szőnyi Erzsébet 2019. december 28-án halt meg életének 96. évében. 2021-ben átfogó kötet jelent meg róla.

(MTI)