Dupla ünnepi hangversenyre és japán turnéra készül Kobajasi Kenicsiró vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar
Dátum: 2024. május 24., péntek, 15:36

A világhírű karmester, Kobajasi Kenicsiró újra a MÁV Szimfonikus Zenekart vezényli Budapesten első magyarországi, egyben első nemzetközi fellépésének ötvenedik évfordulóján - közölte a zenekar az MTI-vel szerdán.

Kobajasi Kenicsiró nemzetközi karrierje 1974 tavaszán indult, amikor megnyerte a Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyét. A versenyen a MÁV Szimfonikus Zenekart vezényelte - idézték fel a közleményben, megjegyezve, hogy Kobajasi Kenicsiró 2014-től a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere. Az ötvenéves együttműködés emlékére a világhírű karmester szerdán egy japán cseresznyefát ültetett el a zenekar kertjében kialakított emlékparkban - írták a közleményben.

"Nem csak nekem személyesen nagy öröm, hogy ma részese lehetek ennek a kedves ünnepnek, de nagy megtiszteltetés ez a magyar vasutas közösségnek is, amelyet ma képviselhetek" - mondta Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója köszöntőjében.

Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója az ünnepségen elmondta, hogy az együttműködés emlékére ültetett japán cseresznyefa a zenekar és a Maestro fél évszázados barátságát szimbolizálja, "amelynek gyökerei 50 évvel ezelőtt kezdtek fejlődni", amikor a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyén Kobajasi Kenicsiró beintette azt a darabot, amellyel a május 24-i ünnepi hangversenyüket is kezdeni fogják a Zeneakadémián.

Kobajasi Kenicsiró a jubileumi évforduló tiszteletére pénteken Budapesten a Zeneakadémián és másnap, szombaton az Erkel Színházban vezényli újra a MÁV Szimfonikus Zenekart. A jubileumi dupla hangversennyel nem ér véget az ünnepi koncertek sora: 2024. június 17-én, háromhetes turnéra indul Japánba a MÁV Szimfonikus Zenekar Kobajasi Kenicsiróval.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ A hülyeség magánügy, amíg el nem mondjuk senkinek."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ