Szkrjabin III. szimfóniájának és Korngold hegedűversenyének megszólaltatásával, Kesselyák Gergely vezényletével, Boris Brovtsyn hegedűművész közreműködésével kezdi meg új évadát csütörtökön a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ).
Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója a zenekar szerdai pécsi évadnyitó sajtótájékoztatóján közölte: együttesük frissen, egy négyévenként esedékes, nemzetközi zsűri előtt zajló minősítést követően, kilenc újonnan érkező vezető művész csatlakozásával kezdi meg a munkát.
Tájékoztatása szerint folytatják négy pécsi bérletes sorozatukat, így hétköznapokon és a hétvégéken is lesznek koncertek, péntekenként például a fiatalabb korosztályt célozzák meg.
Elmondta: ebben az évadban is neves karmesterek, népszerű nívós magyar és külföldi szólisták lépnek fel az együttes koncertjein a pécsi Kodály Központban, a bécsi Musikvereinban és Eszéken, ahol az újonnan nyíló koncertterem rezidensi feladataira kérték fel a pécsi muzsikusokat. A fővárosi Müpában pedig idén is ötkoncertes bérletsorozat keretében lép fel a zenekar - tette hozzá.
Ivan Kristijan Majic, az eszéki Franz Krezma Koncerttermet működtető Eszéki Kulturális Központ igazgatója azt mondta, egy több mint százéves álom valósult meg az új hangversenyterem megnyitásával. Ebből az alkalomból egy magas színvonalú együttessel kerestek kapcsolatot, a PFZ koncertjei reményei szerint hozzá fognak járulni az új létesítmény sikeréhez.
Az évad négy horvátországi koncertjén horvát és magyar kortárszenei művek kerülnek műsorra, többek között Balogh Máté és Tóth Péter, valamint Dora Pejacevic és Dejan Lazic alkotásai.
Kesselyák Gergely vezető karmester az évad kapcsán kiemelte: igyekezett olyan repertoárt összeállítani, amely a kevéssé ismert, ugyanakkor szépen hangzó kortárs, 20. századi szerzőket és műveket mutatja be a nézőknek.
Zag Gábor, Pécs alpolgármestere arról szólt, hogy Pécs kulturális értékeinek egyik ékköve a zenekar, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalat képvisel. Mindezt bizonyítja az a tény is, hogy Pécs testvárvárosa, Eszék új hangversenytermének egyik rezidens együttese lesz idén a zenekar. A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a pécsi koncerteken mások mellett Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Brahms és Schubert művei hallhatók majd, míg olyan XX. századi szerzők alkotásait is tolmácsolják, mint Prokofjev vagy Glazunov.
A szólisták között számos nemzetközi rangú művész lép színpadra, így Tom Borrow, Dejan Lazic, Martina Filjak és Balog József zongoraművészek, Boris Brovtsyn, Viktoria Mullova, Seohyun Kim és Mira Foron hegedűművészek, Várdai István csellóművész csatlakozik a zenekarhoz az évad során.
A PFZ muzsikusaival a Művészbejáró című kamarasorozat keretében idén is négy alkalommal találkozhat a közönség a zenekar próbatermében.
Kesselyák Gergely vezető karmester mellett Vass András és Bogányi Tibor vendégkarmesterként dirigálja a zenészeket, de korábbi zenei vezetők is pálcát ragadnak.
A különlegességek között említik, hogy január elsején a Grammy-díjas hegedűművészt, Charles Yangot hallhatja élőben a pécsi közönség, az Ella Fitzgerald és Louis Armstrong dalaiból hangszerelt Valentin napi koncertet pedig ezúttal a Müpában is előadja a pécsi együttes.
Kiemelt projekt lesz Bernstein Kaddisa, amelyet 150 fellépővel, így egyebek mellett a Nemzeti Énekkar, a Nyíregyházi Cantemus Fiúkórus szereplésével, továbbá Izabela Matula, Molnár Ágnes, Kristóf Réka és Mácsai Pál közreműködésével adnak elő november 28-án Pécsen, egynappal később pedig Budapesten a holokauszt emlékév alkalmából.
A felnőtt bérletes koncertekre továbbra is díjmentes a belépés 6-18 éves korig, folytatódik a rászorulóknak szóló Még 1 Esély! nyílt főpróba sorozat, valamint lesznek idősek napi és jótékonysági koncertek is.
A koncertekről és a programokról bővebb tájékoztatás olvasható a zenekar honlapján, a pfz.hu-n.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |