Akadémiai szintű oktatással indítják az évet a Szolnoki Szimfonikusok
Dátum: 2025. január 15., szerda, 17:12

Nemzetközi képzést rendez Conductor Training címmel hétfőtől a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem Karmesteri Intézetének hallgatói részére - közölte a zenei együttes az MTI-vel.

A Tisza-parti városban zajló, háromnapos oktatás célja, hogy a résztvevők akadémiai szintű képzésben részesüljenek, miközben bővítik gyakorlati tudásukat és tapasztalataikat a zenekari vezénylés terén - írták, hozzátéve: a rendezvénnyel a zenekar a zenei felsőoktatás támogatása mellett erősíti szakmai jelenlétét a nemzetközi zenei életben és az oktatás területén is.

A közleményben idézték Patkós Imrét, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatóját, aki elmondta: a Szolnoki Szimfonikus Zenekar számára kiemelt fontosságú a nemzetközi zenei edukáció támogatása. A Conductor Training során a hallgatók közvetlen tapasztalatot szerezhetnek egy professzionális zenekarral való közös munkában, miközben új kihívásokkal találkoznak és fejlesztik karmesteri készségeiket.

Mindemellett a zenekar is gyarapítja szakmai ismereteit, illetve szélesíti látókörét a hallgatók multikulturális művészeti hátterének köszönhetően - fűzte hozzá.

A növendékek a kurzus január 16-ai vizsgakoncertjén adnak számot tudásukról a Badeni Kongresszusi Központban. A hangversenyen a fiatal karmesterek egyéni stílusukat is érvényesíthetik. A műsorban Wolfgang Amadeus Mozart, Johann Sebastian Bach, Franz Doppler és Felix Mendelssohn Bartholdy művei hallhatók - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Amikor egy kutya megugat egy árnyékot, tízezer kutya valósággá teszi azt."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ