Földes László Hobo 80 éves
Dátum: 2025. február 11., kedd, 12:28

Február 13-án lesz nyolcvan éves Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo Kossuth-díjas előadóművész, énekes, dalszerző, aki nemcsak a könnyűzenében alkotott maradandót az elmúlt évtizedekben, de jelentős irodalmi és színművészeti tevékenysége is. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:


Újpesten született akkor, amikor a második világháborúban Budapesten elhallgattak a fegyverek. Apja, Földes László kommunista politikus volt, két öccse van, egyikük Földes György történész. Az általános iskolában aktívan kosárlabdázott, majd vegyipari szakközépiskolába iratkozott be. Az apja és annak nézetei ellen is lázadó kamasz tizenhat éves korától a veszprémi Vegyipari Technikumban tanult és kollégiumban lakott. Az érettségi után 1963-ban rövid ideig vegyésztechnikusként dolgozott, katonai szolgálatának letöltése után felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára, de innen eltávolították első dalszövege, a "Lakájdal" miatti botrány után, és csak később diplomázhatott történelem-népművelés szakon, szakdolgozatának címe A rockzene szimbólumrendszere volt.

Még egyetemistaként kezdett dalszövegeket írni a legendás Kex együttesnek, majd az Olympiának és a Syriusnak is. Rövid ideig Rolling Stones-számokat játszó zenekara volt, több filmben is feltűnt, 1972-ben az Élet és irodalomban megjelent első novellája. A hetvenes években alkalmanként fellépett a Kexszel, a P. Mobillal, saját zenekarát 1978-ban alapította meg Hobo Blues Band néven. A rock and roll és a tradicionális blues elemeiből építkező HBB rövid idő után már ezrek előtt játszott, de a hivatalos nyilvánosságban nem kapott teret, csak kislemeze jelenhetett meg. "Fekete báránynak" számítottak, a kultúrpolitika tűrt és tiltott kategóriájának határán mozogtak - a lemezkészítés lehetőségétől megfosztott három együttes, a HBB, a P. Mobil és a Beatrice 1980-ban együtt adott egy legendás koncertet. A különböző felállásokban több generációt is túlélt együttes dalai ma már klasszikusnak számítanak. A fennállásuk harmincadik évfordulóján rendezett HBB-koncerten fellépett az énekes Deák Bill Gyula, a gitáros Körös József és Tátrai Tibor, a dobos Pálmai Zoltán és Solti János, a basszusgitáros Póka Egon is. A közönségtől három évvel később, 2011-ben búcsúztak el végleg, mára bebizonyosodott, hogy a zenekart túlélték dalai, Hobo a banda néhány régi tagjával 2018-ban újra koncertet adott 40 éves lenne a Hobo Blues Band, de nem lett címmel.

Hobo 1981-ben eljátszotta Szomjas György egy feltörekvő rockzenekarról forgatott, Kopaszkutya című filmjének egyik főszerepét, de a filmhez készült lemezt betiltották, csak 1993-ban jelenhetett meg. (2023-ban technikailag korszerűsített formában újra megjelent, és Hobo koncerten is bemutatta.) A HBB 1984-ben készült dupla koncept-albuma, a Vadászat túllépett a műfaj keretein, az allegóriákkal átszőtt korrajzot többször színpadra is állították. A Tábortűz a rendszerváltás pillanatát mutatta be, a 2009-es Circus Hungaricus erőteljes társadalomkritikát fogalmazott meg. A 2018-as Hé, Magyar Joe! az előzőekhez hasonlóan összefüggő mű.

Szabadon mozog a különböző műfajok - zene, film, színház, irodalom - között, maga a Hobo szó is lázadót, csavargót jelent, saját bevallása szerint ez függetlenséget is biztosít számára. A nyolcvanas évektől színpadon is fellép, 2006-tól a debreceni Csokonai Színház, 2013 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, több előadóestje van műsoron, idén januárban debütált Medvevára című zenés bábjátékával.

Első önálló előadóestjén, 1982-ben a Szkénében Eörsi István akkor még betiltott műveit adta elő Ascher Tamás rendezésében. Pályafutása során több József Attila-estet is összeállított, műsorra tűzte Francois Villon, Jim Morrison, Vlagyimir Viszockij, Tom Waits, Allen Ginsberg (akivel 1987-ben Üvöltés címmel közös lemezt készített és adott elő), Ady Endre, Pilinszky János, Faludy György, Csokonai Vitéz Mihály verseit, ahogy nyilatkozta: a versmondás számára nem más, mint vallomás. Több monodrámát írt, ismertek dal- és versfordításai (Ginsberg, Jim Morrison). Legutóbb, 2023-ban mutatta be Rádió című új stúdióalbumát.

A 80-as években Szerémi László néven is publikált, több könyve is megjelent, mint a Hobo sapiens, A csavargók tízparancsolata, a Bolondvadászat, amerikai tapasztalatairól Vissza a 66-os úton című művében számolt be. 2017-ben jelent meg a szinte valamennyi szövegét tartalmazó Hobo Ludens című kétkötetes munkája. Legutóbb, 2024-ben adta ki Túlélő, trallala című kötetét.

A már több mint félévszázad óta aktív "Medve" (ahogy barátai, pályatársai nevezik) EMeRTon-, Fonogram-, Artisjus- és Artisjus életműdíjas, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadóművészi tevékenysége, életpályája elismeréseként 2011-ben a Kossuth-díjat is átvehette. Ugyanebben az évben lett lakóhelye, Piliscsaba díszpolgára is. 2024-ben megkapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját.

Első felesége Igó Éva színésznő volt, második feleségével, Eigner Márta Borbálával két felnőtt lányuk van. Tavaly jelentették be, hogy 80. születésnapjára dokumentumfilmet készítenek róla Nem lehet két hazád címmel, a jubileum alkalmából februárban koncertet ad a Papp László Sportarénában, és a kerek évfordulót a közmédia is megünnepli. Hobo magáról így vélekedik: "Csak egy arcom van. Mindig ugyanaz vagyok. Minden dalban, minden versben. Sosem akartam megváltozni, inkább hagytam, az uraljon, ami bennem van. Hobo, azaz csavargó vagyok ma is, állandóan úton vagyok. Ahonnan én jöttem, nem jött senki. Az én utamon előttem nem járt senki. Ma sem tudom, hová tartok, de úton lenni a boldogság, megérkezni a halál".

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Az ember, ha állat – rosszabb az állatnál."
Rabindranath Tagore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ